Valter Attila számára az idei Vuelta sportszakmailag minden eddigi közül kiemelkedik

DLAPE20230922004
2023.09.23. 00:41
Saját bevallása szerint is sokat hozzá tudott tenni csapata teljesítményéhez Valter Attila, aki az országúti kerékpársport történetében egyedülálló triplázást végrehajtó Jumbo-Visma tagjaként teljesítette a vasárnap zárult Vuelta a Espanát.

A holland csapat úgy érkezett az esztendő utolsó háromhetes viadalára, hogy két kapitánya közül a spanyol körverseny háromszoros bajnoka, a szlovén Primoz Roglic a Giro d'Italián diadalmaskodott, a dán Jonas Vingegaard pedig megvédte címét a Tour de France-on. Legfőbb hegyi segítőjük, az amerikai Sepp Kuss mindkettejük Grand Tour-győzelmeiből kivette részét az elmúlt években és idén is végigtekerte mindhárom háromhetest.

A Vuelta az ő sikerével zárult, a Jumbo-Visma pedig – amelynek jelmondata „együtt nyerünk” – kisajátította a dobogót: a második helyet Vingegaard, a harmadikat Roglic szerezte meg, ez legutóbb az 1966-os spanyol körversenyen a Kas-Kaskolnak sikerült három hazai kerékpárossal. A 25 esztendős magyar bajnok segítőként vette ki részét a sikerből.

Nem én voltam a legjobb, legfontosabb segítő, de ebben mindenképp az elejére sorolom magam csapatszinten és az egész mezőnyt tekintve is. Sokat hozzá tudtam tenni a történelmi sikerhez, sokat fejlődtem

– fogalmazott a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumban tartott pénteki sajtótájékoztatón Valter. Kifejtette: ez a három hét fizikálisan messze nehezebb volt, mint a Giro d'Italiák, amiket teljesített, a 19. szakaszt leszámítva nem volt könnyű etapja.

Valter Attila sajtótájékoztatója
Valter Attila sajtótájékoztatója
Fotó: MTI

„Ez volt a legnagyobb terhelés hetekre bontva és a három hét egészét tekintve is: nem tudtam megbújni a mezőnyben, csak pihenni, ha láthatatlan voltam is, kulcsot vittem, szelet fogtam vagy húztam a mezőnyt. Mentálisan viszont talán a legkönnyebb volt: ilyen jó versenyzőkkel, jó csapattal sikereket átélni... Mentálisan könnyen át tudtam lendülni a nehézségeken, mivel éreztem, hogy valami nagyon fontos dolog történik a sportban és kívántam, hogy lassuljon le az idő, hogy kiélvezhessem a feladatokat. Azért csinálod, hogy boldog legyél, élvezd, emlékeket gyűjts, ezek nélkül nehéz folyamatosan motivált maradni” – fejtette ki. 

Rámutatott: a csapattal 25 győzelem részese volt idén, a leginkább a számára fontos, értékes dolgok maradnak meg benne.

„Ez a siker sportszakmailag kiemelkedik minden eddigi közül, ahol részt vettem.”

Kitért rá, hogy a végül a piros trikót megőrző Kuss nem haragudott Roglicékra, hogy erősek voltak és támadtak az Anglirun zárult szakaszon, ezt meg tudták beszélni.

„Az egyik következő lépcsőfok számomra a Tour de France, idén sem volt titkolt célom, bár eredetileg nem terveztük, de nagyon közel kerültem hozzá, de így alakult jól ez az év, hogy a Vueltán tudtam menni. A csapatban nem volt stressz a történelmi siker lehetősége ellenére sem, hiszen két Grand Tour már zsebben volt az évben, ami önmagában elképesztő eredmény.”

Előre tekintve úgy fogalmazott: szeretne legalább annyit fejlődni a jövő évre, mint amennyit idénre sikerült tavalyról, és akkor megint sokkal közelebb lesz a Tourhoz. Példaképp felhozta, hogy eddig inkább olyan bringás volt, aki inkább a mezőny végén versenyzett korábban, ebben fejlődve most már inkább a mezőny első tíz pozíciójában teker.

Elárulta: minden nap elején elhangzott a csapatbuszban a forgatókönyvek között az, ami aztán végül megvalósult a szakaszon, ez biztonságot és megnyugvást jelentett számára.

Lóerőben sokan ott vannak, de ha nincs mögötte elképzelés, taktika, magabiztosság, úgy nehéz, itt vannak konkrétumok, amikből lehet építkezni

– mutatott rá csapata legfőbb erősségére.

Schneller Domonkos, a múzeum főigazgatója örömét fejezte ki, hogy Valter a Vuelta és tervezett programjában szereplő lombardiai körverseny között időt szakított arra, hogy a sportszeretőkkel, szurkolókkal közvetlen kapcsolatot tudjon kialakítani a sajtótájékoztatót követő közönségtalálkozón. Ezen több száz érdeklődő vett részt, akik kérdéseket tehettek fel Valternek, fotót készíthettek vele vagy aláírást kérhettek a magyar bajnoktól.

(MTI)