Korábban bejelentette visszavonulását, de mégis rekordra tör a világbajnok

2023.10.04. 14:41
Korábban bejelentett visszavonulása ellenére jövőre is versenyezni fog a 2011-es országúti kerékpáros világbajnok Mark Cavendish, aki célba veszi a szakaszgyőzelmek rekordját a Tour de France-on.

Még nincs vége” – adta hírül a közösségi médiában egy Cavendishről szóló rövid klipben csapata, az Astana Qazaqstan, egy másik szerdai videóban pedig maga az olimpiai ezüstérmes, háromszoros világbajnok sprinter mondta ki: „csak még egy év”.

Mark Cavendish
Mark Cavendish
Fotó: Getty Images

A 38 esztendős brit kerékpáros májusban a Giro d'Italia alatt jelentette be, hogy az esztendő végén befejezi sikerekben gazdag pályafutását, majd emlékezetes módon diadalmaskodott az olasz körverseny római záróetapján.

Ezt követően a francia körversenynek úgy vágott neki, hogy a sportági legenda belga Eddy Merckxszel holtversenyben társrekorder 34 szakaszgyőzelmével.

Az Astana Qazaqstan kiemelt célként fogalmazta meg, hogy csúcsdöntéshez segítse a háromhetes körversenyeken összesen 54 etapdiadalt bezsebelő brit kerekest.

Cavendish a hetedik szakaszon közel is állt a rekord eléréséhez, második lett a belga Jasper Philipsen mögött, majd másnap szakasz közben egy látszólag ártalmatlan szituációban bukott és eltört a kulcscsontja, így fel kellett adnia a Tourt. Azonnal megindultak a találgatások a folytatás kapcsán, Alekszandr Vinokurov csapatfőnök rögtön bejelentette: amennyiben a versenyző úgy dönt, ők meghosszabbítják a szerződését és megadják a lehetőséget jövő júliusban a csúcsdöntésre.

Cavendish pályafutása során 162 profi győzelemnél jár, ezzel – a Procyclingstats szakportál adatai alapján – a sportági legenda Merckx (275) mögött a szintén belga Rik Van Looy társaságában holtversenyben második az országúti kerékpárosok örökrangsorában.

(MTI)