Van der Poel hatodszor világbajnok, Dina Márton a 38. lett

2024.02.04. 16:25
Dina Márton a 38. helyet szerezte meg a tábori terepkerékpáros (cyclocross) világbajnokság férfi versenyében, amelyben Mathieu van der Poel címét megvédve nagy fölénnyel diadalmaskodott – adta hírül az MTI.

A csehországi vb zárószámában a cseh ATT Investments magyar bajnok bringása egy kör lemaradással fejezte be a hatkörös megméretést, amely saras pályán zajlott.

Az idény korábbi 13 versenyéből 12-t megnyerő Van der Poel kilőtt a rajtnál és már a pálya első, technikás részén elszakadt a mezőnytől. Innentől az egész távot saját tempóban, senkitől sem zavartatva tekerte végig az országúti világbajnok. Győzelme pillanatában a célvonalon leszállva a kerékpárjára mutatott. A 29 éves holland sztár hatodik szivárványszínű trikóját érdemelte ki ebben a szakágban, ezzel egy sikerre megközelítette a hét vb-aranyával csúcstartó belga Erik De Vlaemincket.

A Dina mellől rajtoló Zdenek Stybar pályafutása utolsó versenyét teljesítette: a hazai közönség előtt búcsúzó 38 esztendős kerékpáros nyert szakaszt a Tour de France-on és a Vuelta a Espanán, terepkerékpárban háromszor volt világbajnok, először 2010-ben épp Táborban diadalmaskodott. A közönség ünneplése mellett 31. hellyel zárta a karrierjét.

Délelőtt került sor az ifik versenyére, méghozzá négy magyar bringás részvételével. Közülük legjobban a korosztályos magyar bajnok Takács Zsombor szerepelt, aki 18. helyen ért be három és fél perces hátránnyal. Vas Barnabás 27. lett négy és fél perchez közeli lemaradással, míg Kiss Benedek 70. helyen zárt egy kör hátránnyal. Zsembery Boldizsár nem fejezte be a viadalt.

Terepkerékpáros világbajnokság

1. Mathieu van der Poel (Hollandia) 58:14 perc

2. Joris Nieuwenhuis (Hollandia) 37 másodperc hátrány

3. Michael Vanthourenhout (Belgium) 1:06 perc hátrány

...38. Dina Márton 1 kör hátrány