„Örülök, hogy élek” – 25 méter mély szakadékba zuhant, eltörte a lábát, mégis folytatta a Girót
További Bringa cikkek
- Vas Blanka a táv felét követően visszaesett, negyedik helyen zárt Namurban
- Edzés közben furgonnal ütközött, kórházba kellett szállítani a belgák olimpiai bajnokát
- Ötödik helyen zárt Vas Blanka a terepkerékpáros világkupa-sorozat dublini állomásán
- Vas Blanka hatodik hellyel nyitott Belgiumban
- Jövőre már profi lett volna, autóbalesetben meghalt a 18 éves belga bringás
„Rosszul mértem fel egy kanyart a lejtmenetben, az eredmény pedig egy nagyon súlyos esés lett” – ezzel a mondattal kezdte felidézni Biermans, hogy mi történt vele vasárnap a Mortirolo emelkedője után. Nagyjából 65 kilométer volt hátra a Giro 16. szakaszából, amikor a 28 éves versenyző borzalmasat bukott – a közvetítésben ebből semmit sem lehetett érzékelni, mivel rég leszakadt a főmezőnyről, jegyezte meg az Eurosport.
Tényleg pánikszerű volt az egész, mert az első pillanatban mozdulni sem tudtam. Egy fa környékén állt meg a zuhanásom a szakadékban, de mivel a rádiójelemet is elvesztettem, ott nem tudtam kommunikálni. Eszméletemnél maradtam, volt erőm kiabálni. Négy csapatból azonnal utánam jöttek 25-30 méter mélyre, többek között Gianni Meersman, az Alpecin sportigazgatója és az Intermarché-Wanty stábtagjai is. Szeretnék köszönetet mondani nekik
– tette hozzá a belga kerékpáros.
Biermans ezután még vissza is állt a versenybe: a versenytársak és a kísérőautók személyzete visszasegítették a pályára. Bár a csapatkocsiból többször is mondták neki, hogy nyugodtan adja fel, ő befejezte a szakaszt: 46 percet kapott a győztes Tadej Pogacartól, a 130. helyen végzett, sok versenyzőt meg is előzött a gruppettókból. A célban érezte, hogy eléggé fáj mindene, főleg a csípője, a háta és a lába, a hétfői pihenőnap nagy részét pedig a kórházban töltötte vizsgálatokkal. A röntgen egy törést mutatott ki a lábában, ezen kívül megúszta zúzódásokkal és felületi sérülésekkel.
Leginkább hétfőn kezdett rájönni, mit is került el valójában.
„Örülök, hogy élek, úgy tűnik, őrangyalom van. Szerencsére minden értékem jó, nincsenek szervi sérüléseim, a hátam fáj még egy picit, de az hamar elmúlik. Nagyon hálás vagyok a Giro orvosi stábjának és a csapatomnak. […] Bár a következmények nem túl súlyosak, de mégis ez pályafutásom legdurvább esése. Furcsa érzés, hogy ott feküdtem 25 méter mélyen, és csak úgy álltam meg, hogy egy fának ütköztem. A csapatvezetés utólag mesélt nekem a sziklákról. Ez elég rémisztő gondolat, amit nehezen viselek” – idézte Jenthe Biermanst az Eurosport honlapja.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.