Pogacar a Giro után a Tourt is megnyerte
További Bringa cikkek
- Vas Blanka a táv felét követően visszaesett, negyedik helyen zárt Namurban
- Edzés közben furgonnal ütközött, kórházba kellett szállítani a belgák olimpiai bajnokát
- Ötödik helyen zárt Vas Blanka a terepkerékpáros világkupa-sorozat dublini állomásán
- Vas Blanka hatodik hellyel nyitott Belgiumban
- Jövőre már profi lett volna, autóbalesetben meghalt a 18 éves belga bringás
A Tour története során először nem Párizsban vagy annak környékén, hanem a Monaco és Nizza közötti 33,7 kilométeres egyéni időfutammal zárult. 1989 után volt újra egyenkénti indításos szám a Tour utolsó etapja.
A 650 méter szintemelkedést tartalmazó útvonalnak a Forma 1-ből ismert utcákról vágtak neki egyenként a bringások, a technikás, kanyargós útvonalon arra lehetett számítani, hogy az összetettmenők harcolnak majd az elsőségért. Az előző két kiírásban diadalmaskodó dán Jonas Vingegaard előtt 5 perc 14 másodperc, az első időfutamon diadalmaskodó belga Remco Evenepoel előtt bő nyolc perc volt a szlovén Pogacar előnye az időfutam előtt, így az összetett elején helycserékre nem lehetett számítani.
Az első időmérőponton, a 8,1 kilométer hosszú, 5,6 százalékos meredekségű emelkedő tetején Pogacaré volt a legjobb idő, Vingegaard hét, Evenepoel 26 másodperccel volt lemaradva tőle. A táv középső részén, amelyben egy rövid lejtmenet, majd egy meredek kaptató kapott helyet, nőttek a különbségek: Vingegaard hátránya 24, Evenepoelé 51 másodperc volt a sárga trikós mögött. A lejtmenet utáni harmadik időmérőpontig Pogacar jelentősen növelte az előnyét, egy perc négy másodperccel vezetett Vingegaard és majdnem másfél perc Evenepoel előtt. A befutóig hátralevő sík részen már nem változott a sorrend: az utolsó métereken ünneplő Pogacar az utolsó három szakaszt megnyerte, a vasárnapi immár az idei hatodik, pályafutása 17. Tour-etapsikerét jelentette. Korábban egyazon francia körversenyen legalább hat etapot csak a francia Bernard Hinault (1979) és a brit Mark Cavendish (2009) tudott nyerni. Idén a Girón is hatszor ünnepelhetett, így 12 szakaszgyőzelmet aratott ebben az évben Grand Tour-viadalon.
A 2017-es Tour de Hongrie-n harmadik helyezett Pogacar a Giro után a Tourt is fölényesen nyerte meg idén. Ezt a bravúrt 26 éve, 1998-ban - születése évében - a legendás Marco Pantani tudta végrehajtani legutóbb, összességében pedig a nyolcadik kerékpáros Pogacar, akinek sikerült a dupla.
Az immár háromszoros Tour-győztes Pogacar mögött második az elmúlt két kiírásban győztes, az április eleji baszk körversenyen bukásban súlyos sérüléseket szenvedett dán Jonas Vingegaard, harmadik pedig a Tour-újonc, belga Remco Evenepoel lett, utóbbi a legjobb fiatalként megszerezte a fehér trikót.
A pontverseny zöld trikóját az eritreai Biniam Girmay, a hegyi pontverseny első helyezettjét illető pöttyös trikót az ecuadori Richard Carapaz érdemelte ki, utóbbi lett a Tour leginkább támadó szellemű bringása. A csapatversenyt úgy nyerte a Pogacarért dolgozó UAE, hogy a legjobb hat közé három versenyzőt adott összetettben.
A pályafutása utolsó francia körversenyét teljesítő Cavendisht, aki az ötödik etap megnyerésével megszerezte 35. Tour-szakaszsikerét, ezzel a viadal legsikeresebb kerékpárosa lett ebben a tekintetben, külön megünnepelték a díjátadón. Az idei Tour de Hongrie kazincbarcikai befutóján diadalmaskodó brit sprinter felszabadultan tekerte le utolsó szakaszát, néhány nézővel is lepacsizott közben. A viadalt az összetett utolsó, 141. pozíciójában fejezte be.
Tour de France 2024
21. (utolsó) szakasz, Monaco-Nizza, 33,7 km, egyéni időfutam:
- 1. Tadej Pogacar (szlovén, UAE) 45:24 perc
- 2. Jonas Vingegaard (dán, Visma-Lease a Bike) 1:03 perc hátrány
- 3. Remco Evenepoel (belga, Soudal - Quick-Step) 1:14 p h.
Az összetett végeredménye:
- 1. Pogacar 83:38:56 óra
- 2. Vingegaard 6:17 perc h.
- 3. Evenepoel 9:18 p h.
- 4. Joao Almeida (portugál, UAE) 19:03 p h.
- 5. Mikel Landa (spanyol, Soudal - Quick-Step) 20:06 p h.