Vas tizedik, Kopecky megvédte világbajnoki címét az országúti kerékpárosok között
További Bringa cikkek
- Vas Blanka a táv felét követően visszaesett, negyedik helyen zárt Namurban
- Edzés közben furgonnal ütközött, kórházba kellett szállítani a belgák olimpiai bajnokát
- Ötödik helyen zárt Vas Blanka a terepkerékpáros világkupa-sorozat dublini állomásán
- Vas Blanka hatodik hellyel nyitott Belgiumban
- Jövőre már profi lett volna, autóbalesetben meghalt a 18 éves belga bringás
A rajt előtt a svájci válogatott tagjai álltak az első sorba, ezzel emlékeztek a csütörtöki junior mezőnyversenyben bukott és pénteken elhunyt 18 esztendős Muriel Furrerre, akinek a családja kérte, hogy a tragédia ellenére a tervezettek szerint folytatódjon a világbajnokság.
Nem ideális körülmények között, szélben, 11 fokban és esőben vágott neki Usterből a nőknél nagynak számító, 193 bringást felvonultató mezőny a Zürichig tartó 154,1 kilométer hosszú, 2384 méter szintemelkedést tartalmazó távnak. Ott volt a rajtnál az országúton több mint három év, 1196 nap után újra versenyző 2014-es világbajnok francia Pauline Ferrand-Prévot, aki a párizsi olimpián még hegyikerékpárban nyert aranyérmet.
A zürichi körözés megkezdésénél a két magyar induló közül a 18 esztendős Greman Szonja már nem volt a mezőnyben, majd ki is szállt a versenyből. Az U23-as világbajnok Vas viszont kiválóan helyezkedett, először 48 kilométerrel a cél előtt, a körpálya leghosszabb emelkedőjének utolsó előtti mászásakor szakadt le, de később visszaért.
A záró kört egy négyfős boly kezdte meg egyperces előnnyel a favoritok - Vast magában foglaló - csoportja előtt, az első kvartettben tekert a háromszoros vb-aranyérmes, a párizsi olimpián ezüstérmes holland Marianne Vos. Erre a csoportra zárkóztak fel öten a holland válogatott több esetben érthetetlen taktikájának eredményeként, köztük az előzetesen legnagyobb esélyesnek tarott, szintén holland Demi Volleringgel.
A többször szétszakadó és összeálló csoportban végül hatan harcoltak az aranyéremért, a kiscsoportos sprintben a papírformának megfelelően Kopecky volt a leggyorsabb, aki Vos 2013-as címvédése után tudott ismételni. Második az időfutamban bronzérmes amerikai Chloé Dygert, harmadik a Giro d'Italia-győztes olasz Elisa Longo Borghini lett.
Vas az üldözőcsoporttal háromperces lemaradással ért célba, a tizedik helyért zajló sprintben ő bizonyult a leggyorsabbnak – emelte ki az MTI.
ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR
VILÁGBAJNOKSÁG, NŐK, 154,1 KM
1. Lotte Kopecky (Belgium) 4:05:26 óra
2. Chloé Dygert (Egyesült Államok) azonos idővel
3. Elisa Longo Borghini (Olaszország) a. i.
...10. Vas Kata Blanka 3:00 perc hátrány
Greman Szonja nem fejezte be.