![Párizs minket is várt: az Index helyszíni stábja is rácsatlakozott az olimpiára](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5747/57478/574785/57478563_4251271_8faf1cbc1b9d98fe8cf5c41d22bcb69e_wm.jpg)
![](/cikkepek/forma1/csapatok/jaguar.jpg)
Az ,,új" istálló vezetésével, mely eddigi három szezonja alatt egy győzelmet szerzett, eredetileg Stewartot bízták meg, ám a skót januárban váratlanul lemondott. (Valószínűleg 60 éves fejjel már nem akart szolga lenni a saját házában.) Helyére Neil Resslert a Ford Motor Company eddigi alelnökét nevezték ki.
A pilótafronton is történt változás. Bár 2000-ben a Ferraritól érkezett Irvine lesz a csapat első számú pilótája, azért tavalyi nürburgringi győzelmét követően a másodpilóta Johnny Herberttől is sokat várnak a ,,ragadozó" gazdái.
A szponzorállomány idén a német Beck's sörgyárral, valamint az MCI kommunikációs céggel gazdagodott, természetesen megőrizve az HSBC támogatását.
Az R1-es (ez az autó kódneve) kasztniját a tavaly a Jordantől eltanácsolt Gary Anderson, míg motorját a Cosworth Engineering tervezte, Nick Hayes főmérnök irányításával.
A vezetők már az ,,első" szezonra merész célt tűztek ki, hiszen a metálzöldre festett kocsikkal a konstruktőr VB. harmadik, legrosszabb esetben negyedik helyén szeretnének végezni A pazar előkészületeket látva ez nem is tűnik elérhetetlennek.