További Forma-1 cikkek
-
A Mercedes „B” autója egyből csodát tett; a Ferraritól már az is kevés lenne
- Verstappen azt csinál, amit akar! – a Spanyol Nagydíj sajtóvisszhangjai
- Barcelonában sem volt kérdés, Max Verstappen pályafutása 40. futamgyőzelmét aratta
- Verstappen sima rajt-cél győzelmet hozott össze Spanyolországban
- Leclerc a Q1-ben kiesett, Verstappen verhetetlen a barcelonai pályán
![]() |
Mika Hakkinen, nem hibázott |
"A csapat kötelessége, hogy az autókat a szabályok szerint versenyeztesse az edzéseken és a futamokon. Az Osztrák Nagydíjon ez nem történt meg, így a West-McLaren-Mercedes 50 ezer dollárt köteles fizetni, valamint megfosztják az első helyezettnek járó tíz ponttól. Hakkinen nem hibázott, ezért a pilóta nem büntethető" - áll a FIA közleményében. Az Osztrák Grand Prix-n a címvédő Hakkinen és a skót David Coulthard révén kettős McLaren-siker született. A pontversenyben vezető német Michael Schumacher már az első körben kiesett.
A viadal utáni kötelező műszaki vizsgálaton azonban a finn versenyző autóján szabálytalanságokat találtak: a Mercedes elektronikájáért felelős egyik alkatrész dobozáról hiányzott az igazoló pecsét.
A FIA a futam utáni napokban szeretett volna dönteni, azonban az ügy súlyossága miatt nem akart kapkodni, ezért kellett várni több, mint egy hetet az ítéletre.
|