Fisichella nyert Brazíliában!

2003.04.11. 13:26
A versenybíróság megváltoztatta a futam végeredményét, így Raikkönen csak második lett.
A FIA (Nemzetközi Autós Szövetség) tanácsának döntése alapján nem Kimi Raikkönen, hanem Giancarlo Fisichella nyerte a Brazil Nagydíjat. A testület azután hozta meg döntését, hogy kiderült, az időmérésbe hiba csúszott, és Fisichella már megkezdte a futam 56. körét, amikor piros zászlókkal - Alonso kiesése miatt - leállították a versenyt.

A futam 54 körös volt

Giancarlo Fisichella és Kimi Raikkonen
Fotó: EPA/Vanderlei Almeida
A szabályok szerint a félbeszakított verseny eredménye a leállítás előtt két körrel fennált sorrend, vagyis ezúttal az 54., nem pedig az 53., mint eddig gondolták, ezért Fisichelláé az győzelemért járó 10 pont.

A Jordan olasz pilótája így megszerezte pályafutása első futamgyőzemét, megszakítva az itáliai pilóták 1992 október vége óta tartó nyeretlenségi sorozatát.

"Nagyon boldog vagyok, hogy immár mindenki, az FIA is elismeri, hogy én nyertem a Brazil Nagydíjat. Én már rögtön a futam után biztos voltam benne, és a csapat is ugyan ezt gondolta. Amikor néhány napja kiderült a hiba, már biztosak voltunk a végeredmény megváltoztatásában" - nyilatkozta néhány perccel a döntés után Fisichella, aki így a 110. próbálkozásra nyert futamot.

"Azt az egyet sajnálom, hogy nem állhattam fel a dobogó tetejére, de a lényeg, hogy végül minden tisztázódott és én nyertem. Remélem, nem ez volt az utolsó sikerem, az idén további jó eredményekre szímítok" - tette még hozzá a harminc éves olasz versenyző.

A Brazil GP új végeredményének értelmében tehát Fisichella nyert Raikkönen és Alonso előtt. Coulthard továbbra is megtarthatja a negyedik helyét, Frentzen az ötödiket, Villeneuve a hatodikat, Webber a kiesése miatt viszont nem keresztezte a célvonalat az 54. körben, vagyis elveszíti a hetedik pozíciót. A helyére Trulli jön föl, az utolsó pontot pedig Ralf Schumacher kapja.

Az új Ferrari még nem tökéletes

Úgy tűnik, továbbra szerencsétlenkedik a Ferrari: Michael Schumacher alatt csütörtökön lerobbant az új autó. A csapatfőnök, Jean Todt hétfőn jelentette be, hogy a következő, San Marino-i Nagydíjon - "ha csak valami váratlan dolog közbe nem jön" - már az F2003-GA-t akarják használni,

Csütörtökön aztán közbe jött, Mugellóban ötven kör után elfüstölt Schumacher mögött az új Ferrari motor. A világbajnok így nem tudta befejezni a nagydíjszimulációt. Csapattársa, Barrichello már szerencsésebb volt, az ő kocsija kibírta a 63 körös, háromszáz kilométeres távot. A brazil legjobb ideje 1:21:210 volt, amely néhány ezreddel gyorsabbnak bizonyult a Schumacher által teljesített leggyorsabb fordulónál.

A teszt után az ötszörös világbajnok igyekezett elterelni a figyelmet, és inkább az F2003-GA jól tuljadonságait emelte ki.

"Az új Ferrari eddig nagyon jó benyomást keltett, egyértelműen gyorsabb, mint az elődje volt. A teszteken eddig jó köridőket értünk el vele, de a megbízhatóságával még problémák vannak" - mondta Schumacher, aki az új gép megbízhatatlansága ellenére is vállaja a kockázatot, és szinte biztosan azzal indul San Marinóban.

Schumacher örül Fisichella győzelmének

Fotó: EPA/Vanderlei Almeida
Az idén három futam után csupán nyolc pontot szerzett német már csütörtökön, egy nappal az FIA ülése előtt elmondta véleményét a Fisichella ügyről.

"Örülnék, ha Fisichella kapná a tíz pontot, hiszen így csökkenne a hátrányunk Raikkönennel szemben. Az olaszt nagyon jó pilótának tartom, megérdemelne már végre egy győzelmet" - dicsérte kollégáját a Ferraris.

Mugellótól nem is olyan messze, a dél-franciaországi Le Castellet pályán a Williams, a McLaren és a BAR közös tesztjén az ezüstnyilak tökéletesen működtek.

Remekel a McLaren

A tréningen Coulthard volt a leggyorsabb, Wurz harmadik, Raikkönen pedig negyedik lett, a második helyre meglepetésre Jacques Villeneuve BAR-Hondája férkőzött be. A Williams-BMW-t vezető Ralf Schumachernek viszont újabb kudarcban volt része, mert ő csak az ötödik időre volt képes.

A McLaren részéről a remekül sikerült teszt után bejelentették, hogy a csapat nem sietteti az új autó bemutatását.

"Az idei kocsit zárt kapuk mögött fogjuk kipróbálni május elején, azaz San Marinóban még biztosan a tavalyi MP4/17-es módosított változatával indulunk, ami idén remekül fut" - árulta el az istálló szóvivője.