Baumgartner Zsolt nyitó valenciai tesztnapját csütörtökre halasztotta a Minardi. Az első magyar Forma 1-es pilóta szerdán mindössze egy kört tudott megtenni új autójával, miután a csapat a délben tervszerűen beiktatott motorcsere után egész délután váltógondokkal küzdött.
![](/cikkepek/0401/sport/ba1.jpg)
A magyar tehetség hozzátette: délelőtt még csapattársa, Bruni próbálgatta a Minardit, aztán délben egy előre betervezett motorcserét hajtottak végre.
"Sajnos, ez a művelet kicsit elhúzódott, ráadásul amikor kimentem a pályára, a második kanyarban a váltó rendetlenkedni kezdett, ezért fel kellett függeszteni a tesztet. Mire elkészültünk, gyakorlatilag vége volt a napnak, így csupán egyetlen kört tudtam megtenni a pályán, majd be kellett jönnöm a boxba. Sajnálom, mert már mért időket szerettünk volna produkálni. Az autóval való igazi ismerkedés csütörtökre marad" - magyarázta.