A csapatfőnök Flavio Briatore még július végén jelentette be, hogy nem hosszabbítja meg az olasz pilóta szerződését, akinek így a szezon végén mindenképpen távoznia kellett volna az istállótól.
A Magyar Nagydíjtól kezdve Trulli az autóra panaszkodott: mióta kiderült, mennie kell, már nem kapja meg a legjobb felszerelést. A Renault vezetői cáfolták ezt, és megígérték, a múlt vasárnapi Olasz Nagydíjra a legújabb fejlesztéseket adják neki.
Trulli viszont csak tizedik lett, így sorozatban ötödször nem szerzett pontot, majd nem sokkal a leintés után ismét kifakadt, és a gyenge autót hibáztatta a kudarc miatt.
Briatore - aki a júliusi menesztésig még Trulli menedzsere is volt - és a Renault vezetősége erre kedden kirúgta.
Az istálló egyik szóvivője ugyan hétfőn még cáfolta Trulli menesztését, és azt is, hogy szerdától már a helyére kiszemelt Jacques Villeneuve tesztel a csapattal, de keddre mindkét információ valósnak bizonyult.
Szerdán és csütörtökön már az 1997-ben világbajnok kanadai pilóta köröz a Renault-val Silverstone-ban, s a gyakorlás eredményétől függően ő vagy az istálló hivatalos tesztpilótája, a francia Frank Montagny helyettesíti majd Trullit a hátralévő három futamon Sanghajban (szeptember 26.) Szuzukában, (október 10.) és Interlagosban (október 24.).
Trullinak viszont biztosan csak három versenyt kell kihagynia, a múlt héten ugyanis bejelentette, érvényes szerződése van a 2005-ös szezonra egy másik csapattal. Azt, hogy melyikkel, nem volt hajlandó elárulni, ám szinte biztos, hogy a Toyotával állapodott meg.