A skótnak az idény végén lejár a McLarennel kötött megállapodása, de másik istálló még nem jelentkezett érte, így már ő is elképzelhetőnek tartja akár a visszavonulást is.
"Még nem akarok visszavonulni"
"Lehet, hogy be kell fejeznem a pályafutásom. Semmi nem tart örökké, a Forma-1-ben meg végképp nem. Nem érzem úgy, hogy vissza kellene vonulnom, nem is akarom még abbahagyni, de ha ez a sorsom, el kell fogadnom" - nyilatkozta Coulthard a skót Daily Record című lapnak.
A harmichárom éves pilóta bízott benne, a Jaguar alkalmazza majd 2005-ben, viszont a Ford megvonta az alakulattól a támogatást, így az gyakorlatilag megszűnt. A DC-ként is ismert versenyző egyetlen esélye így a csapatonkénti háromautós rendszer megvalósulása lehet.
"Ha a Jaguar nem szűnt volna meg, valószínűleg ott folytathattam volna, de most már az egyetlen reményem a háromautós rendszer. Ha felmerülne, mint lehetőség, biztosan nem utasítanám vissza a harmadik McLarent" - mondta a pilóta.
A Jordan és a Minardi bukása lehet az esély
Mivel a Ford szállított motorokat a Jordannek és a Minardinak is, mindkét kiscsapat jövője veszélybe került. Bernie Ecclestone Forma-1-vezér pedig azt találta ki, hogy a legerősebb teamek harmadik autóival pótolná a kiesőket, megtartva így a húszfős mezőnyt.
David Coulthard 1994-ben mutatkozott be a Forma-1-ben a Williams istállónál, majd 1996-ban szerződött a McLarenhez. Tízéves karrierje alatt 173 futamon indult, melyek közül tizenhármat meg is nyert. Az első rajtkockából tizenkétszer rajtolhatott, és összesen 494 pontot szerzett.