A Ferrarinál nem engedték megvalósítani a tervét
Sőt, valójában igen nagy kudarcot vallott, hiszen az ő ötlete volt az agyarszerű első vezetőszárny, amely tönkretette a csapat szezonját. Terzi állítólag már a Ferrarinál is alkalmazni akarta a furcsa megoldást, ám ott nem engedték neki. Találmányát aztán a Williams idei gépén, az FW26-os modellen megvalósíthatta, de az - finoman szólva - nem vált be. Montoyáék a német futamig szenvedtek az alkotással, majd a vezetők megunták a sikertelenséget, és a magyar versenyen már a szokványos vezetőszárnnyal indították a pilótáikat.
A fejlődés egyértelmű volt: az utolsó előtti nagydíjon Ralf Schumacher könnyedén szerezte meg a második helyet, majd az idényzárót Montoya nyerte. A Williams a pontversenyben viszont így is csak a negyedik helyen végzett, míg tavaly második volt.
Nem kapkodnak a tervezőnő után a riválisok
A bűnbaknak tűnő Terzit munkáját a továbbiakban Loic Bigois veszi át, aki már ezév januárja óta a gárdával dologozott, vagyis előléptetik a negyvennégy éves franciát. Bigois tapasztalt tervező, hiszen korábban már a Ligier, a Sauber, a Prost és a Minardi csapatánál is alkalmazták.
Terzi Forma-1-es karrierje viszont egy időre biztosan megszakad, mert másik istálló ezúttal nem kereste meg.