Schumacher megvette első F1-es autóját
Csak négyszer ült benne
A német klasszis a Jordan 191 kódnevű, Ford-motoros autóját vásárolta meg. Ez volt az első Forma-1-es gép, amit életében vezetett, igaz, csupán négyszer ült a volánja mögé. Tizenhárom éve, 1991-ben Silverstone-ban egy teszten kipróbálta, majd a Belga Nagydíj hétvégéjén indult vele.
Schumacher a Jordan 191-ben
Jordannek akkoriban, napokkal a Belga GP előtt sürgősen kellett egy sofőr, mert állandó pilótája, Bertrand Gachot gázspray-vel lefújt egy londoni taxist és börtönbe került. A 22 éves tehetség meg is felelt, főleg azután, hogy menedzsere, Willi Weber megnyugtatta Jordant, védence ismeri a belgiumi pályát, Spát. Ez persze füllentés volt, mert Schumacher addig még nem is járt Spában.
Versenyen mindössze hétszáz métert ment vele
A zöld színű négykerekűt, amely az egyik leggyengébb kocsi volt a mezőnyben, Spában, élete első F-1-es futamán a rajtrács hetedik helyére kvalifikálta Schumacher, de a futam már nem sikerült ilyen jól, mert kupplunghiba miatt csak hétszáz métert tudott megtenni.
Itt véget is ért a ma 35 éves szupersztár jordanes karrierje, hiszen néhány héttel később Monzában, az Olasz Nagydíjon már a Benetton pilótája volt, majd a Ferrarihoz igazolt, és Jordanben azóta sem ült.