Egy hét múlva kiderülhet Baumgartner jövője

2005.01.21. 14:56
A napokban Magyarországon, Baumgartner Zsolt szponzoraival tárgyalt Rick Gorne, a pilóta angol menedzsere. Eredményes beszélgetéseket folytatott, melyeken kiderült, továbbra is a pilóta mögött állnak eddigi mecénásai.
A Baumgartner Team továbbra is tárgyal Baumgartner Zsolt F1-es karrierjének folytatása ügyében. Ennek részeként Budapesten tartózkodott és folytatott megbeszéléseket Rick Gorne, az első magyar Forma 1-es pilóta menedzsere.

"Eredményesek az eddigi tárgyalások, melyek miatt három napot töltöttem Budapesten. Rendkívül jó benyomásokkal utazom el Magyarországról, hiszen az általam megismert társaságok képviselői komoly lehetőségeket látnak Zsolt pályafutásának támogatásában" - mondta Rick Gorne, Baumgartner Zsolt menedzsere. -" Bízom benne, hogy hozzávetőleg egy hét múlva már nem csak kecsegtető lehetőségekről, hanem konkrét eredményekről is beszámolhatunk majd Zsolt pályafutásával kapcsolatban.

Tavaly Magyarországról a CIB Bank, az Uniqa biztosítótársaság, a Danubius Rádió, a Hungaroring Sport Rt., az Aquarius ásványvíz és az R. A. Trade Kft. támogatta Baumgartnert.

Gorne korábban azt nyilatkozta, négy Forma-1-es csapattal áll kapcsolatban, melyek közül egynél versenypilótaként, háromnál tesztpilótaként számítanának a magyarra. Valójában viszont ezek közül egy, a Minardi szinte biztosan nem szerződteti Baumgartnert semmilyen pozícióba, míg tesztelőre már csak a Saubernek vagy a Jordannek lehet szüksége.

A 23 éves sofőr viszont a versenyhétvégék pénteki napján a szabályok miatt semmiképp nem körözhetne, mert már több mint hat F1-es futamon vett részt, így klasszikus harmadik számú versenyzőnek már senki nem lehet.

Baumgartner Zsolt egyelőre így Magyarországon tartózkodik, ám nem csak a tárgyalások eredményeire vár, hiszen tanulmányaival kapcsoltban is vannak még kötelezettségei. "Most legkomolyabban a vizsgáimra készülök a győri főiskolán, de természetesen folyamatosan teljesítem az edzésprogramomat is, hiszen nem lazíthatok. Úgy készülök a 2005-ös évre, hogy bármelyik pillanatban bevethető legyek amennyiben lezárulnak a tárgyalások. Egyelőre csak annyit mondhatok, hogy Gorne úr nagyszabású elképzeléseit rendkívül kedvezően fogadták a hazai partnerek, így komoly remény van arra, hogy a tavalyinál jobb feltételek közepette folytathassam Forma-1-es pályafutásomat."

Ha a fentiek ellenére sem sikerülne az F1-ben elhelyezkednie, azt sem lehet kizárni, hogy valamely amerikai Formula-sorozatban folytatja pályafutását. A tengerentúlon szívesen alkalmazzák a volt Forma-1-es pilótákat, és Gorne is elismerte, hogy aChamp Car-ban kaphatna helyet Baumgartner.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Sport
Remek hírt közölt Rossi, két kulcsjátékosa biztosan visszatérhet a törökök elleni visszavágón

Remek hírt közölt Rossi, két kulcsjátékosa biztosan visszatérhet a törökök elleni visszavágón

Sallai Roland játéka még kérdéses a vasárnapi mérkőzésen.

március 22., 13:28

  • Sport
Fejsérülést szenvedett a Liverpool első számú kapusa, elhagyta nemzeti csapatát

Fejsérülést szenvedett a Liverpool első számú kapusa, elhagyta nemzeti csapatát

A brazil kapus inkább visszatért klubcsapatához.

március 22., 12:36

  • Sport
Élete teniszét nyújtotta a veterán, ezt Carlos Alcaraz bánta a miami tenisztornán

Élete teniszét nyújtotta a veterán, ezt Carlos Alcaraz bánta a miami tenisztornán

Novak Djokovics viszont sikerrel vette az első akadályt.

március 22., 10:17

  • Sport
Piros lapot ért a vétlen fejbe rúgás a dél-amerikai rangadón – videó

Piros lapot ért a vétlen fejbe rúgás a dél-amerikai rangadón – videó

A 23 éves argentin bombagóllal feledtette Messiék hiányát.

március 22., 08:52

  • Sport
Bognár György elárulta a paksi titkot: egy rúd szalámi, meg a szuperhatékony kémhálózat

Bognár György elárulta a paksi titkot: egy rúd szalámi, meg a szuperhatékony kémhálózat

A tréner szerint túlmisztifikált dolog a statisztika és az adatelemzés, mégis fél évvel a konkurencia előtt járnak.

1 órája

  • Sport
Shane Tusup a nagy motivátor célja, hogy 16 éves tanítványa jobban érezze magát a bőrében

Shane Tusup a nagy motivátor célja, hogy 16 éves tanítványa jobban érezze magát a bőrében

Jackl Vivient „nyers, csiszolatlan” tehetségnek tartja, a szakmát együttműködésre biztatja.

március 22., 09:21

  • Sport
Elsőbálozó a pole-pozícióban, Oscar Piastri indul az élről Sanghajban

Elsőbálozó a pole-pozícióban, Oscar Piastri indul az élről Sanghajban

Erős lesz a második sor a Kínai Nagydíjon: Lando Norris és Max Verstappen egymás mellől rajtol.

március 22., 09:46

  • Sport
Kylian Mbappé boldog lenne, ha Zinedine Zidane venné át a francia válogatott irányítását

Kylian Mbappé boldog lenne, ha Zinedine Zidane venné át a francia válogatott irányítását

Nagy kiváltság lenne a támadó számára, ha Zidane kezei alatt játszhatna.

március 22., 11:40

  • Sport
Egyéni és egyetemi csúcsot úszott a 18 éves magyar úszótehetség Amerikában

Egyéni és egyetemi csúcsot úszott a 18 éves magyar úszótehetség Amerikában

Ábrahám Minna mindössze hat századmásodperccel maradt el a győztes mögött.

március 22., 10:43

  • Sport
Ne ölj! A kétnapos őrület legfőbb szabálya több száz éve változatlan, színtere pedig egy egész város

Ne ölj! A kétnapos őrület legfőbb szabálya több száz éve változatlan, színtere pedig egy egész város

Még a királyi család szentesítését is megkapta az esemény.

március 22., 14:17

  • Sport
Egyetlen szezon után távozhat a Liverpool sztárja, akit Arne Slot rendszeresen mellőz

Egyetlen szezon után távozhat a Liverpool sztárja, akit Arne Slot rendszeresen mellőz

Nem favorizálja a vezetőedző, hamar véget érhet liverpooli pályafutása.

március 22., 16:08

  • Sport
Az Európa-bajnok Molnár Attila negyedik helyen végzett a fedettpályás világbajnokságon

Az Európa-bajnok Molnár Attila negyedik helyen végzett a fedettpályás világbajnokságon

Takács Boglárka viszont nem jutott döntőbe 60 méteren.

március 22., 14:35

  • Sport
Először nyert a Ferrari színeiben Lewis Hamilton

Először nyert a Ferrari színeiben Lewis Hamilton

A hétszeres világbajnok első alkalommal győzött sprintfutamon.

március 22., 06:30

  • Sport
Hiába a Barcelona magyar kapusának bravúrjai, nem sikerült megtréfálni a favoritot

Hiába a Barcelona magyar kapusának bravúrjai, nem sikerült megtréfálni a favoritot

A mieink már biztosan nem juthatnak ki a romániai Európa-bajnokságra.

március 22., 21:49

  • Címlapon
„Aki Ukrajna gyorsított EU-csatlakozását tolja, az tulajdonképpen Putyin szekerét tolja”

„Aki Ukrajna gyorsított EU-csatlakozását tolja, az tulajdonképpen Putyin szekerét tolja”

Nem véletlen, hogy Moszkva nem ellenezné Ukrajna uniós tagságát.

1 órája

  • Sport
Az utolsó másodpercekben döntött Vinícius Júnior, kulcsfontosságú meccsen nyertek a brazilok

Az utolsó másodpercekben döntött Vinícius Júnior, kulcsfontosságú meccsen nyertek a brazilok

Ezzel négy pontra közelítették meg a listavezető argentinokat.

március 21., 10:04

  • Címlapon
Meghalt Tolnai Ottó

Meghalt Tolnai Ottó

A Kossuth-díjas író, költő 84 éves volt.

tegnap, 23:20

  • Sport
Meglepetés a köbön, Lewis Hamilton nyerte a kínai sprintkvalifikációt

Meglepetés a köbön, Lewis Hamilton nyerte a kínai sprintkvalifikációt

Az Ausztrál Nagydíjon győztes Norris az első ötbe sem fért be.

március 21., 10:31

  • Sport
Mugabe „hasznos idiótája”, Egerszegi trónfosztója az olimpiai mozgalom élén

Mugabe „hasznos idiótája”, Egerszegi trónfosztója az olimpiai mozgalom élén

Vannak sötét foltok az új NOB-elnök életrajzában.

március 21., 11:02

  • Sport
Rekordösszegért adták el minden idők egyik legsikeresebb sportcsapatát

Rekordösszegért adták el minden idők egyik legsikeresebb sportcsapatát

Hússzoros áron talált új gazdára a címvédő.

március 21., 11:48

  • Sport
Nem felelt meg az előírásoknak, kizárták a nyolcszoros bajnokot a nyári klubvilágbajnokságról

Nem felelt meg az előírásoknak, kizárták a nyolcszoros bajnokot a nyári klubvilágbajnokságról

Egy másik klub is érintett az ügyben, de az megúszta büntetés nélkül.

március 21., 20:51

  • Sport
Salaktornákon szerezné vissza elvesztett ranglistás pozícióját Marozsán Fábián

Salaktornákon szerezné vissza elvesztett ranglistás pozícióját Marozsán Fábián

Értékes pontokat vesztett azzal a teniszező, hogy nem tudta megismételni a tavalyi szereplését Miamiban.

március 21., 12:12

  • Sport
Meccs közben kapott pánikrohamot az osztrák válogatott futballista, később kiosztott egy gólpasszt

Meccs közben kapott pánikrohamot az osztrák válogatott futballista, később kiosztott egy gólpasszt

Sőt, többször helyzetbe került az Inter játékosa.

március 21., 14:39

  • Sport
Bunda miatt eltiltott játékvezető fújja a sípot a törökök elleni visszavágón

Bunda miatt eltiltott játékvezető fújja a sípot a törökök elleni visszavágón

Azóta már több nívós találkozón is bíráskodhatott.

március 21., 16:09

  • Sport
Csaknem 300 orosz sportolót tiltott el eddig a WADA doppingolás miatt

Csaknem 300 orosz sportolót tiltott el eddig a WADA doppingolás miatt

WADA-szakértők szerint az adatbázist és a mintákat a doppingvétségek eltitkolása céljából egy moszkvai laborban manipulálták.

március 21., 13:34

  • Címlapon
Szoboszlaiék és a párizsiak már fogják az aranyat, óriási csata Spanyolországban

Szoboszlaiék és a párizsiak már fogják az aranyat, óriási csata Spanyolországban

Az öt topligából négyben már csak a lefújást várjuk, a La Ligában viszont még bármi lehet.

1 órája

  • Címlapon
Vlagyimir Putyin: Komolyan kell venni a Grönlandra vonatkozó amerikai igényt

Vlagyimir Putyin: Komolyan kell venni a Grönlandra vonatkozó amerikai igényt

Az orosz elnök az együttműködés híve az Északi- Sarkvidéken.

46 perce