Csak az ötödik futamra készül el az új Ferrari
A Minardinál persze pénzügyi okok állnak a háttérben, a Ferrari viszont maga választotta, hogy az átépített 2004-es kocsival, az F2004 M-mel kezdik az idényt.
Az új gép ugyan február végére minden bizonnyal elkészül, február 21-én be is mutatják, de tesztelésére nem lenne elég idő, hiszen az Ausztrál Nagydíjjal március első hétvégéjén már elkezdődik a sorozat. Melbourne-be, és még további három versenyre így a Ferrari az M-et viszi, és csak az ötödik, Spanyol GP-n veti be az F2005-öt.
A Renault és a McLaren is veszélyes lehet
A csapat sztárja, Michael Schumacher viszont úgy tűnik, aggódik a szezonkezdet miatt, ugyanis a múlt heti valenciai teszten a McLaren és a Renault is kiemelkedőt nyújtott, eredményeiket a hétszeres világbajnok csak megközelíteni tudta.
"Egyre inkább úgy érzem, hogy nehéz szezonkezdet vár ránk. Mi még valójában a tavalyi autót használjuk, míg a riválisaink teljesen új gépekkel indulnak. Ha jobban megismerik azokat, és rátalálnak a megfelelő beállításokra, nagyon sokat fejlődhetnek az első versenyig" - nyilatkozta a milánói Gazzetta dello Sport című lapnak a német pilóta.
Raikkönen volt a legjobb Valenciában
A hét leggyorsabb versenyzője Valenciában Kimi Raikkönen volt, a McLaren MP4/20-as gépével. A kollektív tesztek ezen a héten Jerezben folytatódnak.