Ecclestone: Régen kényszerítettem volna őket

2005.06.20. 16:40
Az indianapolisi F1-es balhé után egymásra mutogat a Michelin és az FIA, amely főleg az istállókat támadja, és vezetőiket június 29-re kihallgatásra hívja Párizsba. Felelős egyelőre nincs, de a Ferrari újra vb-esélyes.
Bojkottálták a vasárnapi Forma-1-es Amerikai GP-t a Michelin-abroncsokkal versenyző autók, mert nem volt megfelelő gumijuk a különlegesen nehéz nyomvonalú aszfaltra. Mérnökeik szerint veszélyes lett volna pilótáiknak az indulás.

A Michelin a biztonságra törekedett

Pénteken Ralf Schumacher balesete után merült föl, a Michelinek nem elég megbízhatóak. "Meggyőződésünk, hogy profi és felelősségteljes döntést hoztunk, végig a százszázalékos biztonságra törekedtünk" - indokolta a Reuters hírügynökségnek a francia cég egyik igazgatója, hogy miért nem engedték versenyezni az autókat.

A Michelin vasárnap reggel jelentette az FIA-nek, hogy nincs alkalmas abroncsa a futamra, de ha egy sikánt iktatnak a 13-as kanyarba, tudják vállani az indulást. Ebbe kilenc istálló bele is egyezett, a Ferrari viszont - amelynek Bridgestone-jai alkalmasnak látszottak - nem. Az FIA úgy döntött, nem változtat a nyomvonalon.

"Nagyon bánjuk, ami történt, és sajnáljuk a nézőket, de a döntésünket ma sem változtatnánk meg"- mondta Frederic Henry-Biabaud, és szerinte a botrány nem lesz hatással a cég F1-es jövőjére, mert "a sikánépítés reális és kivitelezhető lett volna, de sportvezetők nem egyeztek bele".

Mosley a Michelint és a csapatokat hibáztatja

Az FIA-elnök Max Mosleynak viszont más a véleménye, szerinte a Michelin felelős a blamázsért, és akár meg is büntethetik: "Az FIA megvárja helyszíni megfigyelőinek jelentését, mielőtt megtenné a szükséges lépéseket. A Michelin nem hozott alkalmas gumikat Indianapolisba, ezért teljesítménybeli problémájuk adódott, nem tudták megfelelően gyors sebességgel teljesíteni a 13-as kanyart. Emiatt meg akarták változtatni a nyomvonalat, de az FIA felkínálta lehetőségek közül egyet sem tartottak elfogadhatónak".

Hétfő délután az FIA közleményt adott ki az ügyről, amelyben az istállókat tartja felelősnek, és június 29-re a hét Michelin-csapat vezetőjét a párizsi FIA-központba rendeli kihallgatásra. "Csak akkor egyeztek volna bele az indulásba, ha a bridgestone-os autókat is ugyanúgy lelassítják, mint őket. Ez igazságtalan lett volna. A Bridgestone csapatainak nem volt szükségük rá, hogy lassabban menjenek. A Forma-1 sport, és tiszta szabályok szerint kell működnie, amelyeket nem lehet újratárgyalni, ha valamelyik résztvevőnek nincs megfelelő felszerelése - szól a kommüniké. - Ahelyett, hogy bojkottálták a futamot, a michelines csapatoknak indulniuk kellett volna, és lassabban menniük a 13-as kanyarban. Kárt okoztak maguknak és a sportnak is".

Stoddart Mosleyt támadja

A nemzetközi szövetség azt tanácsolta, lassítsanak a döntött kanyarban vagy cserélgessék a leginkább terhelt bal hátsó gumit. A Michelin-abroncs viszont tíz-tizenkét körnél többet így sem bírt volna ki.

A Minardi csapatfőnöke, bár az ő autói Bridgestone abroncsokkal végigmentek a versenyen, nem a Michelint, hanem az FIA-t, méginkább Mosleyt hibáztatja, amiért nem tudtak megállapodni. "Szégyenletes, ami történt, és minden más üzletben le kéne mondania annak, aki felelős érte. Kezünkben volt a megoldás, de a Forma-1 csúcsvezetői nem éltek vele" - nyilatkozta Paul Stoddart a Reutersnek.

Ecclestone mindent megpróbált

Az F1-fönök Bernie Ecclestone még percekkel a start előtt is tárgyalt a michelines csapatok főnökeivel, de nem tudta rávenni őket a részvételre: "Dühös vagyok, mert milliónyi dolgot megpróbáltam, hogy rendes verseny legyen. A régi szép időkben kényszerítettem volna őket az indulásra. De azok a napok elmúltak".

Az ITV-kommentátor, expilóta Martin Brundle a közvetítés alatt elárulta, az 1991-es, esős Ausztrál GP előtt Ecclestone ordítva utasította autójukba a pilótákat. A futamot aztán a rengeteg baleset miatt 17 kör után leállították a versenybírók.

Kétséges lehet a Michelin jövője

"A Michelin helyzete nem túl bíztató" - szólt Ecclestone a francia gyártó F1-es jövőjéről. Talán arra is utalt, hogy az FIA múlt héten kiadta 2008-as szabálymódosítási javaslatait, amelyben egységes gumiszállító szerződtetése szerepel az összes istálló számára. Az indianapolisi balhé akár a választást is megkönnyítheti.

A Ferrari újra vb-esélyes

A győztes ferrarisok nem sokat nyilatkoztak a Michelin-ügyről, Jean Todt csapatfőnök, "technikai KO"-nak nevezte a győzelmüket, és a Bridgestone abroncsait dicsérte. Arról sem ő, sem más nem beszélt, hogy mind Michael Schumacher, mind a Ferrari újra harcba szállt a vb-címért: a világbajnok az első Fernando Alonsótól huszonöt ponttal lemaradva harmadik a pontversenyben, míg a Ferrari már második a gyártók között, mindössze tizenhárom egységre a vezető Renault-tól.