További Forma-1 cikkek
- Negyvenéves lett Sir Lewis Hamilton, aki a legnagyobb kapuzárási klisét mutatta be
- Már külföldön is híre ment a különleges magyar kollekciónak
- Örömhírt jelentett be Michael Schumacher lánya
- Nincs több kérdés, az utolsó szabad ülés is elkelt az F1 következő idényére
- Fél lábbal az F1-ben marad a korábbi csapatához visszatérő Valtteri Bottas
A sorozat első számú gazdasági lapja szelektálás nélkül értékelte az F1 irányítóit, csapatfőnökeit, pilótáit, menedzsereit és szponzorait, attól függően, mekkora hatásuk van a széria eseményeire.
Ecclestone csak a harmadik
A rangsor első helyén Max Mosley, az FIA elnöke áll, aki az utóbbi időben egyértelműen a Forma-1 legerősebb emberének tekinthető. Bizonyítja ezt leginkább az indianapolisi futamon játszott szerepe, amikor sikerült elérnie, hogy a szervezet szabályai szerint bonyolítsák le a nagydíjat, még akkor is, ha így csak hat autó indulhatott. Ráadásul mindezt úgy, hogy a helyszínen sem volt, hanem telefonon adott utasításokat, Londonból.
Mögötte a BMW AG fejlesztésért és beszerzésért felelős igazgatósági tagja, Burkhard Göschel áll, aki a GPWC (Grand Prix World Championship) szervezkedés élén betöltött szerepe miatt lehet a legnagyobb hatalmúak között. Idén ő vezeti a motorgyártók által alapított csoportot, amely minden eddiginél erősebben hajlik az ellen Forma-1 létrehozására, igaz ennek esélye a múlt hét történései után kevésbé valószínű.
Csupán harmadik az F1-irányítójának tartott Bernie Ecclestone, aki a lap szerint csalódást okozott az Amerikai GP-n, mivel nem tudta elérni, hogy normális futam legyen, illetve már csak a széria üzleti jogainak 25 százalékát birtokolja a korábbi 100 helyett.
A Red Bull-tulajdonos a leggazgadagabb az F1-ben
A McLaren-Mercedes idei sikerei miatt is kerülhetett a negyedik helyre Ron Dennis, a gárda csapatfőnöke, aki főszereplő az F1-es politikai belharcban: néhány napja ő mutatta be azokat a dokumentumokat Mosley-nak, amelyek alapján az FIA felmentette az Amerikai GP-t bojkottáló michelines teameket.
Mindenképp meglepetés az ötödik legerősebb, a Red Bull Racing-tulajdonos Dieter Mateschitz helyezése, de mivel ő a leggazdagabb az összes F1-ben dolgozó személy közül, abszolút indokolt a pozíciója - becsült vagyona 3,5 milliárd, és gyarapszik.
Ferraris nincs az első tízben
Az első tízben van Sir Frank Williams, Tsutomu Tomita, a Toyota csapatfőnöke, a Renault elnöke Patrick Faure, illetve istállóvezetője, Flavio Briatore. Az egyetlen kívülálló a nyolcadik Gerhard Gribowsky, aki az F1 üzleti jogainak háromnegyed részével rendelkező bankok élén áll.
A Ferrari idei gyengélkedése és a politikai harcbéli tétlensége miatt az olaszok elnöke, Luca Di Montezemolo csak a 11., míg csapatfőnökük, Jean Todt csupán a 15-ik. Michael Schumacher ugyan a legjobb pilóta, de ő is mindössze a 18. helyen áll.
Barrichello és Coulthard előtt
Egyetlen magyar szereplő van a listán, de ő az első százban: Frank Tamás üzletember, aki tavaly Baumgartner Zsolt F1-es részvételében óriási szerepet játszott, a 90-ik.
A BusinessF1 idén már külön is foglalkozott vele, amikor cikket közölt róla, és "Bernie Ecclestone első számú problémamegoldójának" nevezte. Ez is a fő indok, amiért a listára kerülhetett, és persze, mert ő a magyar és a török futam promótere.
"Nagy megtiszteltetés, hogy bekerültem a rangsorba, nagyon örülök neki" - nyilatkozta az Indexnek Frank. Az 58 éves 'F1-es szakember' megelőz többek között két csapatfőnököt, Peter Saubert és a BAR-Honda első emberét, Nick Fryt, valamint négy klasszis pilótát, Rubens Barrichellót, David Coulthardot, Giancarlo Fisichellát és Nick Heidfeldet.
Szubjektív, de fontos
A lista persze szubjektív, mint minden effajta válogatás, de a lap vezető szerepe megkérdőjelezhetetlen. Negyedik éve készítik el a rangsort, és mivel más újság még csak hasonlót sem szerkeszt, egyre nagyobb jelentősséggel bír.