További Forma-1 cikkek
- Negyvenéves lett Sir Lewis Hamilton, aki a legnagyobb kapuzárási klisét mutatta be
- Már külföldön is híre ment a különleges magyar kollekciónak
- Örömhírt jelentett be Michael Schumacher lánya
- Nincs több kérdés, az utolsó szabad ülés is elkelt az F1 következő idényére
- Fél lábbal az F1-ben marad a korábbi csapatához visszatérő Valtteri Bottas
Nyitott sportkocsi gurul Valencia külvárosában, a sofőr mögött overallos srác integet, majd cserélnek: Fernando Alonso broadside-ol, egyenesben csúsztatja a gép farát, gumit éget, úgy, hogy közben egyik kezével sem fogja a kormányt. A közönség örjöng, a kordon mögül néhány méterről nézi kedvencét, az ország hősét, az első spanyol Forma-1-es világbajnokot.
Bemutató a feltörekvő városban
De a kocsi már nem Renault, hanem Mercedes, a kezeslábas nem kék, hanem ezüstfehér, a sofőr nem mediterrán macsó, hanem katonafrizurás újoncnak kinéző tejfelesszájú. A McLaren tartja 2007-es autóbemutatóját az utóbbi években igen felkapott spanyol városban.
Valencia épp féluton van a két főváros, Barcelona és Madrid között, de mióta van versenypályája, kezdi háttérbe szorítani a másik kettőt. Először Moto GP, majd F1-tesztek, idén az első számú vitorlásverseny, az America's Cup vendéglátója. Alonso a néhány éve felhúzott Művészetek és Tudományok Centruma - ez ott a Művészetek Palotája és a Tudományok Háza egyben - körül bűvöli az utcai Mercedest, de hamar kézbe kapja igazi játékszerét, a 2006-os F1-es McLarent.
Ketten kényeztetik a közönséget
Valamivel visszafogottabb, mint a kabrio volánja mögött, de a mintegy kétszázezres közönség így is imádja, főleg, amikor újdonsült csapattársa, a tényleg újonc Lewis Hamilton is csatlakozik hozzá, és formációban kényeztetik a népet.
De ez még csak a bevezetés, a Vodafone McLaren Mercedes MP4-22-es F1-es versenyautó bemutatása a fő attrakció. Ron Dennis, a McLaren csapatfőnöke, egyben CEO-ja mindig is tudta, mitől döglik a légy, de ezúttal a Ferrraritól elcsábított új szponzor végképp megadta a módját.
A McLaren majdnem negyvenéves történetében mindössze harmadszor avat névadó szponzort, de talán úgy pontosabb, a mobilcég először avat Forma-1-es csapatot, és ez így még nagyobb attrakció.
Ezer kiválasztott
Az utcai műsor a már említett hipercenterben folytatódik: az óriási medencékkel körül vett, a 23. századi sci-fire emlékeztető futurisztikus építményben egy francia cirkusz, a Circus de Soleil szórakoztatja a közönséget, a mintegy ezer meghívott vendéget, akik között ott van Bernie Ecclestone F1-főnök is. Néhány türelmetlenebb érdeklődő csak az új kocsit akarja, de a műsor valóban káprázatos, ritkán látható egyvelege a tűz-, a fény- , a balett és a színjátéknak.
Története is van, de a látvány mellett ez keveseket érdekelhet: ötpercenként tűzijáték, petárdák, a színpadon artisták, ballett-táncosok, kaszkadőrök. A csúcspont talán az, amikor a benzinnel felöntött színpad fele lángol, majd hatalmas tűzgolyó csap az égbe. A showt tűzijáték zárja, annyi rakéta robban, mint nálunk három augusztus 20-án együttvéve. Fél Valenciát ellepi a füst, de hát ez itt senkinek nem gond, Spanyolország a pirotechnika hazája, az emberek itt élveznek a félelmetes hangorkánra, vígan szívják a füstöt, tapsolnak örömükben. Még a külföldi közönség is ámul.
Kicsit pirosabb lett
Újabb bizonyíték ez: a Forma-1 már végképp nem sport, a szórakoztatóipar része, médiaesemény, társadalmi kötelezettség, mi több, szégyen is, ha a felső tízezer tagja nem jut el legalább egy csúcsistálló bemutatójára. Mert itt mindenki részt akar venni, ott akar lenni. A Vodafone a teljes költségvetés harmadával, százmillió euróval szállt be, a Mobil 1 fizet, hogy jó helyen lehessen a logója a kocsin, a Hugo Boss szintén, hogy a pilótákat öltöztetheti, a Johnny Walker is, azért, hogy Alonso sisakján és a legészrevehetetlenebb autóalkatrészen lehessen a matricája.
Közben persze előkerül az MP4-22: megmaradt a tíz éve szokásos, tavaly picit megkrómozott McLaren-ezüst és a piros szárnyak. Az új támogató miatt az oldaldobozok szintén pirosban virítanak. A négy pilóta integet, a közönség integet, az eddig hideg, sőt, néha steril McLaren csapat az érzelmekre hat.
Alonso egyedül
Az illusztris vendégeket a díszvacsora kevésbé érinti meg, mindenki az autót csodálja, a felszolgálás akadozik, mert sokan járkálnak, fényképezik a teremben kiállított gépet, illetve magukat a gép előtt, mögött és mellett. Itt van az egész istálló, Ron Dennis a feleségével, Fernando Alonso egyedül - úgy tűnik, tényleg nem nősült meg - Lewis Hamilton a papájával, Mika Hakkinen ex-McLaren-legenda a feleségével.
Az újabb izgalomhullám akkor söpör végig a termen, amikor az ajándékba adott mclarenes mobiltelefonok közül - mind az ezer vendég kapott egyet - Alonso felhívja az egyik számát: a szerencsés egy Mercedes C-klassét nyer. A kétszeres világbajnok csörget, majd pilótatársa, a tesztelő Pedro De La Rosa indul felé tárt karokkal, átöleli, szinte csókolgatja. A világbajnok direkt a haverját hívta, megtervezett, mégis jó, meglepő poén.
Blöff az autóért
Alonso hamar rendet teremt a röhögés után, újra hív, ezúttal egy ötvenes úr válaszol, de mivel külsőre sem tűnik a technika megszállotjának, meg úgy ránézésre 2-3 S-klasse már áll a garázsában, nem lekesedik túlzottan. Nem úgy a terem túlvégén felugró harmincas srác, aki boldogan ugrik szinte Alonso nyakába. A dörzsölt konferanszié viszont nem várt ötlettel rukkol elő: "Fernando, ismételjük meg a hívást!"
A sztár megint tárcsáz, a telefon csörög, a gentlemané. Balhé nincs, nem jött be, öcsi, az úr megkapja a slusszkulcsot, de hogy mihez, azt nem láthatja: a gépet január 18-án mutatják be, addig neki is várnia kell.
Még Dennis is viccel
Az est utolsó pillanataiban Ron Dennis is főszereplő lesz. Ő az utóbbi húsz évben háromszor mondott vagy tett vicceset - összesen -, a 21. században talán még egyszer sem. Az est zárásaként megköszöni marketingcsapatának munkáját, és távozik a színpadról. Kimértségéről megfeledkezve viszont kiabálva szalad vissza, a színpadra hívja Alonsót, előkap egy slusszkulcsot, lobogtatja, és az MP4-22-es mellett álló Mercedes-sportkocsira mutat: "Képzeljék, az ott Fernando autója! Az első pilótám, aki vett magának egy Mercit!"
A világbajnok humoránál van: "Fényképezzék nyugodtan, de ne nagyon tapogassák, mert azt nem szeretem!"