Valér
4 °C
8 °C

Raikkönen: McLareneket már csak a visszapillantómban látok

2006.11.14. 10:56
Leszólta előző csapatát, a Mclaren-Mercedest Kimi Raikkönen, és biztos benne, hogy az utóbbi két év világbajnoka, Fernando Alonso nem lesz jövőre is első. A finn szerint legnagyobb ellenfele a vb-címért ferraris csapattársa, Felipe Massa lesz.
"A legkeményebb riválisom nem Fernando lesz, hanem a csapattársam, Felipe Massa. A jövőben csak a visszapillantó tükreimben látok McLaren-Mercedeseket" - mondta a Bild című lapnak adott interjújában Kimi Raikkönen.

Mindig a Ferrarira vágyott

A finn pilóta idén szerződött a McLarentől a Ferrarihoz, míg Alonso a Renault-tól épp az ő helyére igazolt az angol gárdához. Csapatcseréjét, illetve Michael Schumacher visszavonulását az idei Olasz GP után jelentették be, de később Luca Di Montezemolo Ferrari-elnök elárulta, már tavaly ősszel megállapodtak vele.

Közvetve Raikkönen is elismerte ezt: "Régóta a Ferrarihoz vágytam, meggyőződésem, hogy ezzel a csapattal világbajnok leszek. Ez a célom, de azt nehéz megmondani, hogy azonnal elérem-e."

Gyenge autóval nem lehet győzni

A 2006-os szezont esélyesként kezdte a 27 éves finn, de hamar kiderült, nem fog nyerni, és le is mondott a vb-ről. McLaren-Mercedese nem volt alkalmas, végül még egy futamon sem tudott győzni.

"Több oka is van, hogy öt szezon alatt miért nyertem csupán kilencszer. Igaz, néhányszor hibáztam, de az autó egyszerűen nem volt folyamatosan jó."

A hét vb nem elérhetetlen

Raikkönen elődje, az egyetlen hétszeres világbajnok, Michael Schumacher rekordját sem tartja felülmúlhatatlannak, bár úgy gondolja, nem ő fogja megjavítani.

"A megfelelő autóval és csapattal meg lehet dönteni Schumacher hét világbajnokságát, a rekordja nem fog örökké élni. Szeretnék én lenni a csúcsjavító, de nem tudom megcsinálni, mert nem fogok elég ideig versenyezni, hogy hétszer nyerhessek. Még az is lehet, hogy a Ferrari-szerződés az utolsó lesz a számomra" - mondta a 2003-as, illetve 2005-ös vb-második, de nagyon meglepő lenne, ha harmincévesen visszavonulna.