Etelka, Aletta
-3 °C
1 °C

Megúszta a McLaren a büntetést

2007.05.30. 15:10
Nem sértette meg a Forma-1 szabályait Monacóban, ezért nem büntetik meg a McLaren-Mercedest - közölte szerda délután a Nemzetközi Autósszövetség. Rivális csapatvezetők és exbajnokok szerint sem követett el semmi rosszat a csapat.

Nem vétett a Forma-1 szabályai ellen a McLaren-Mercedes a vasárnapi Monacói Nagydíjon, közölte szerda délután a Nemzetközi Autós Szövetség (FIA). Az istállót nem büntetik meg.

"A McLaren és pilótái közötti rádiófelvételek tanulmányozása, megfigyelőnk tudósításának elemzése, illetve a csapattól kapott adatok alapján egyértelmű, hogy a McLaren intézkedései a 2007-es Monacói GP-n legitimek voltak" - indokolta döntését a szervezet.

Az FIA azt követően kezdte vizsgálni a történteket, hogy Ron Dennis McLaren-főnök a leintés után kijelentette, már a rajt előtt eldöntötték, melyik pilótájuk nyeri a versenyt, illetve közben rájuk szólt, lassítsanak a biztos célbaérés érdekében. A futamon Fernando Alonso futott be elsőként, négy másodperccel márkatársa, Lewis Hamilton előtt. Az újonc azt nyilatkozta, nem győzhetett, mert ő a gárda második versenyzője.

Dennis állította, nem manipuláltak, csak kihasználták helyzeti fölényüket, hogy biztosan nyerjenek és a lehető legtöbb pontot szerezzék, de Bernie Ecclestone véleménye más volt.

"Nem ismerem, mi vagy mi volt a csapatsorrend, de egy biztos: ha voltak olyan utasítások, amik befolyásolták a pilóták pozícióit, azaz, ha valakinek megmondták, húzódjon le vagy tartsa a helyét, az szabályellenes" - nyilatkozta a Forma-1 egyik legerősebb irányítója a Daily Mail című angol lapnak kedden.

A Ferrari 2002-es, ausztriai, a McLarenénél jóval látványosabb, kétségtelenül sportszerűtlen akciója óta tilos az autók sorbaállítás a Forma-1-ben. Akkor az olasz istálló egymillió dolláros büntetést kapott, igaz nem kifejezetten a manőverért, mert az akkoriban még nem volt szabálytalan.

"Ha tényleg voltak utasítások, olcsón megúsznák annyi pénzzel, mint a Ferrari. Ki is zárhatják őket a bajnokságból vagy pontokat vonhatnak le tőlük. A McLaren gazdag istálló, csak az elvett pontokat éreznék meg" - mondta Ecclestone, de feltételezéseiből semmi nem valósult meg.

Riválisok és exbajnokok is felmentették a McLarent

"Szerintem semmi különös nem történt. Ha egyperces előnyöd van, egyértelmű, hogy a csapat pozícióját véded" - Niki Lauda, volt háromszoros világbajnok. (autosport.com)

"Nem lehet egy csapatot azért kritizálni, mert a maximális pontokat akarja megszerezni. Ha hagynák az autóikat küzdeni, baleset is történhetne" - Patrick Head, Williams-csapatfőnök. (gazzetta.it)

"Ami Monacóban történt, teljesen más, mint a Ferrari esete. A csapat utasíthatja a pilótáit, hogy tartsák a pozíciójukat" - Gerhard Berger, Toro Rosso-tulajdonos. (autosport.com)

"Semmi rossz nincs abban, ami történt. Mi van, ha Hamilton hibázik, és kiüti a McLarent a versenyből?" - Sir Jackie Stewart, volt háromszoros világbajnok. (BBC Radio)

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!