A News of The World című angol bulvárlap weboldalán megjelent szexvideón Max Mosley, a Forma-1-et is felügyelő Nemzetközi Autós Szövetség (FIA) elnöke szerepel, állítja az újság.
Az ötórás filmen, amelynek rövid kivonatát közölte a szájt, az NTW szerint a 67 éves sportvezető látható, amint náci szerepjátékos orgián mulat örömlányok között.
Mosley 1993 óta vezeti az FIA-t. A News of the World emlékeztet arra, apja, Oswald Mosley a brit náci szervezkedés vezetője volt a harmincas-negyvenes években.
A szövetség egyik szóvivője ennyivel kommentálta a megjelenteket: Mosley ügyvédei felvették a kapcsolatot az újság vezetőivel, az ügy a felekre tartozik, a szervezetnek nincs hozzá köze.
Valószínűleg az ügyvédek munkájának eredménye, hogy a mintegy másfél perces klipet hétfő kora délután a legtöbb helyről levették, de a gazzetta.it-n még meg lehet nézni, egy frissítés után.
A sztoriról beszámol a leghíresebb szakoldal, az autosport.com és a The Times honlapja is. Zsidó szervezetek vezetői Mosley lemondását várják, de az elnök egyelőre nem szólalt meg.
Tavaly a Ferrarit és a McLarent érintő kémperben az FIA-elnök vezető szerepet játszott, a végül súlyosan megbüntetett angol istálló főnökével, Ron Dennisszel köztudottan rossz a viszonya.
Az utóbbi fél évben többször kritizálták egymást, üzengettek a sajtón keresztül.
Mosleyt barátja, üzlettársa és Forma-1-es kollégája, Bernie Ecclestone megvédte, aki kétli, hogy ő szerepelne a felvételeken, úgy véli, talán csak vicc az egész. Ha mégis ő az, magánügye, senkinek semmi köze, mondta Ecclestone.
A botrány hatására Mosley wikipediás szócikkének frissítését felfüggesztették, "amíg a viták véget nem érnek".