Háromszor esett el motorrral az utóbbi néhány hétben Michael Schumacher: Franciaországban kétszer, a hétvégén Németországban egyszer, mindannyiszor verseny közben.
Egyik esésnél sem történt baja, azt mondta, csupán egy-két kék foltot szedett össze. Videófelvétel a baleseteiről nem készült, de a német Bild hetekkel első kicsúszása után megszerezett egy fotósorozatot.
A bresse-i pályán többtucat indulóból az első rajthelyet szerezte meg Schumacher, de az utolsó helyre kérte magát, hogy minél többet előzhessen. A rajt után megindult előre, a mezőnyben hibázott, megcsúszott, gépe a levegőbe dobta, utána a földre esett. Két másik versenyző alól kiütötte a motort, hárman hasaltak el.
Sokan mentek körülöttük, különösen a hétszeres Forma-1-es világbajnoknak volt mázlija, hogy senki nem gázolta el.
A képeket egy fiatal francia fotós, a 25 éves Rémi Mothré készítette, de csak jóval később publikálta.
A 39 éves expilóta visszavonulása óta gyakran ül nyeregbe, nemrég a magyarországi Pannóniaringen indult. Kipróbált már 230 lőerős Moto GP-gépet is, eddig egy gyengébb, 120 lőerős Triumph-fal és egy Superbike-Hondával bukott.
A Bild úgy tudja, a képeken látható baleset 80 kilométeres sebességnél történt. A gazzetta.it szerint Schumacher folytatta a futamot, és az 5. körben újra elesett, akkor már ki kellett állnia.
Vasárnap a Lausitzringen egy olajfolton csúszott el.