Az F1 60 év után elhagyja Silverstone-t

2008.07.04. 18:36
Nem lesz Forma-1-es verseny Silverstone-ban 2010-től, az 1950-es nyitó futam pályája 60 év után kimarad a naptárból.

Silverstone-ból a Donington Parkba költözik 2010-től a Forma-1-es Brit Nagydíj - jelentette be a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA).

A futam leendő helyszínének honlapján a pálya társtulajdonosai, Simon Gillett és Lee Gill azt közölték, olyan tízéves szerződést írtak alá az FIA-val, amely öt éven belül 100 millió fontos beruházást igényel a Donington Parkban.

"A bizonytalanságnak vége, a szerződést aláírtuk a Donington Parkkal, hosszú időre biztosított a Brit Nagydíj jövője - mondta Bernie Ecclestone, a Forma-1 első számú irányítója. - Olyan helyszínt akartunk a futamnak, amely világszínvonalú, és a brit szurkolók is büszkék lehetnek rá".

A Brit Nagydíj jövője 2010-től bizonytalan volt, mivel Silverstone-nak csak 2009-ig van szerződése, a szükségszerű fejlesztéseket pedig gazdasági okokból nem tudta volna végrehajtani, márpedig ez elvárás volt a kontraktus meghosszabbításához.

A futam áthelyezésével Silverstone 60 év után búcsúzik a Forma-1-től: 1950-ben itt rendezték a legelső versenyt, azóta minden évben volt a pályán nagydíj.