Hamiltont kizárták az Ausztrál Nagydíjról
Kivágták Lewis Hamiltont az Ausztrál Nagydíjról , miután új bizonyíték került elő a Jarno Trulli elleni büntetéssel kapcsolatban. A toyotást vasárnap a harmadikról a 12. helyre sorolták vissza, mert az ellenőrök szerint tiltás alatt előzte meg a mclarenest.
Trulli hangoztatta, tévednek, mert az angol szándékosan lelassított előtte, a biztonsági autó mögött, ezért előzésre kényszerült. Hamilton sem tagadta, lassan ment, mert az istállójától ezt az utasítást kapta. Mivel nem sokkal korábban Trulli lefutott az útról, a világbajnok elment mellette, és azt gondolhatta, vissza kell eresztenie az olaszt.
Csütörtök reggel Malajziában az FIA-ellenőrök berendelték Hamilton, és mintegy négyórás tanácskozás után utólag kizárták az igen kusza Ausztrál Nagydíjról.
Közleményben tudatták, "új bizonyíték került elő a Hamilton-Trulli-esethez, ami ellentmondott a McLaren melbourne-i jelentésének, vagyis szándékosan félrevezette a döntéshozókat". Az autosport.com úgy tudja, megvizsgálták az istállók futam közbeni rádiós beszélgetéseit.
Trulli büntetését törölték, így visszakapta pályán elért harmadik helyét, míg riválisa a sportszerűen megszerzett negyediket is elveszítette.