A Ferrari plusz 80 lóerővel indul, de minek?

2009.05.21. 07:41
Monacóban alig számít a motorteljesítmény, az olaszok mégis bevetik a KERS-t. Kimi Raikkönen dobogót vár, Felipe Massa fordulópontot a csütörtökön induló nagydíjon.

Lemondott a sikeres 2009-es szereplésről a legutóbbi, barcelonai futam után Felipe Massa, de a hétvégén, Monacóban talán összekaphatja magát csapata, a Ferrari.

Az F60-as modell esélye, hogy az utcai pályán nem jön ki annyira az autók közötti különbség, pilótái szerint esélye lehet akár az első háromba kerülni.

”A kocsi javult, a dobogó elérése sem csoda” – idézte a Ferrari-honlap Kimi Raikkönent. A jelenlegi helyzetben ez óriási siker lenne, mivel Ferrari-versenyző legutóbb tavaly novemberben állt pódiumon. Szűk hét hónapja Massa a 2008-as szezonzárót nyerte meg, azóta csapattársával egyszer-egyszer értek célba, 3-3 pontot szereztek.

Az istálló tovább kísérletez az eddig szinte semmi előnyt nem jelentő KERS-sel. ”Használjuk, még ha nem is ad akkora előnyt, mint más pályákon” – mondta Raikkönen, aki korábban elutasította a rendszert.

A KERS lényege, hogy 80 extra lőerőt ad, de Monacóban számít ez legkevésbé. A Renault és a BMW ki is veszi mindkét autójából, a McLaren viszont szintén meghagyja.

ferrari

Az előzéseknél hasznos lehet, csakhogy Monacóban, ha valaki nem ügyetlen, nem tudják megelőzni. A pálya szempontjából egy ponton, az első kanyar utáni emelkedős részen használható ki, de ott is olyan szűk és kanyargós az aszfalt, hogy két kocsi alig fér el egymás mellett.

Massa ennek ellenére bizakodó, állítja, Monaco az egész szezont megváltoztathatja. ”Fordulópont lehet, új aerodinamikai elemeket kapunk, az autó jobb lesz, mint legutóbb” – nyilatkozta a Gazzetta dello Sportnak.

A városállam nagydíja hagyományosan csütörtökön kezdődik, két szabadedzés van, majd pénteken pihenőnap. Szombaton időmérő, vasárnap futam a szokott délután két órás időpontban.