Most kilenc órán át műtötték Kubicát
Másodszor műtötték meg Robert Kubicát vasárnapi ralibalesete után, a pénteki beavatkozást hat-hétórásra tervezték, de kilenc órán át tartott a Pietra Ligure-i Santa Corona kórházban.
Minden jól ment, helytretették lábtöréseit, felkarját és könyökének első felét, hosszú fémlapot építettek be. A hátsóhoz viszont nem nyúltak, így valószínűleg szükség lesz még egy operációra, állítja a gazzetta.it-nek nyilatkozó Francesco Lanza doktor.
Kubica vasárnap sérült meg életveszélyesen egy észak-olaszországi ralin, közel öt liter vért vesztett, jobb alkarját karját majdnem amputálták, de végül sikerült megmenteni.
Csütörtökön már interjút adott a La Gazzetta dello Sportnak, biztos benne, hogy visszatérhet a Forma-1-be istállójához, a Lotus-Renault-hoz, de orvosai ezt még nem mondják száz százalékra. Szerintük felépüléséhez legalább egy év kell, akkor derül ki, alkalmas-e még az F1-re, ám a lengyel már idén év végén versenyezni akar.