Vettel visszavárja Schumachert és Massát

2011.02.24. 12:55

Összeszedte vb-ellenfeleit a Bildnek adott interjújában a világbajnok Sebastian Vettel. A szokásos Alonso-Hamilton-páros mellett számít Jenson Buttonra és saját csapattársára, Mark Webberre - tavaly ők öten harcoltak a címért -, de Felipe Massával és Michael Schumacherrel is komolyan számol. 2010-ben ők ketten gyengén mentek, nagyon kikaptak csapattársuktól, Alonsótól, illetve Nico Rosbergtől.

"Massának nem volt jó szezonja, de hiba lenne lebecsülni, nem is olyan rég még nagyon erős volt. Schumacher sem felejtett el vezetni, őt már csak a történelme miatt sem fogom leírni" - nyilatkozta Vettel.

Az eddigi teszteken Massa jól szerepel, Schumacher kiszámíthatatlanul: nyert már tesztnapot, de lett utolsó is.

Vettel szerint idén Nico Rosberg szintén beleszólhat a világbajnokságba, rá eddig ugyanaz igaz, mint Schumacherre.

A szezon a bahreini futam törlése miatt két héttel később, március 27-én kezdődik Ausztráliában.