Buttont a box, Hamiltont büntetése sújtotta

2012.04.16. 14:39

A McLaren tűnik az első három futam után a legjobb idei Forma-1-es autónak, mégis csak egyszer nyert eddig. Jenson Button az ausztrál nyitófutamon utolérhetetlen volt, de Malajziában az eső, Kínában pedig a gyengébb rajthelyeik miatt nem tudtak élen végezni az angol kocsik.

Hamilton valójában már pénteken elveszítette esélyét a győzelemre, amikor váltót kellett cserélni a gépében, és öthelyes rajtbüntetéssel sújtották, vagyis hiába lett második az időmérőn, csak hetedikként startolhatott.

Button harcban volt az első helyért, de utolsó kiállása balul sikerült, jó hat másodperccel tovább állt a garázsa előtt, mert az egyik kerékkel bajlódtak, ráadásul emiatt kedvezőtlen helyre, lassabb autók közé került a pályán.

Button végül második, Hamilton harmadik lett.

 jensko

"Bánjuk, hogy Lewist visszasorolták, máskülönben élen lett volna, kézben tudta volna tartani a futamot. Az is kár, hogy Jensont nem tudtuk tiszta pályára visszaküldeni, pedig a három kiállás jó taktika volt, és jó helyre térhetett volna vissza, ha nem veszít úgy hat másodpercet, aztán még többet azzal, hogy emiatt lekörözöttek közé érkezett. Az előzések miatt aztán még a gumijai is jobban koptak - panaszkodott Martin Whitmarsh McLaren-főnök, ám azt nem állítja, hogy a nyertes Nico Rosberg Mercedesét befogták volna a problémák nélkül. - Lehet találgatni, viszont Nico gumijai elég jól bírták, úgyhogy nem hiszem, hogy győzelmet szalasztottunk el. A lényeg, hogy versenyképesek vagyunk, és ha jobban kvalifikálunk, remekül tudunk menni."

Rosberg csak kétszer állt meg, és 20 másodperc előnnyel győzött, a mclarenesek a bajnokság állásával vigasztalódhatnak: Hamilton három harmadik hellyel vezeti a pontversenyt, Button második mindössze két ponttal lemaradva.

Mivel háromból három győztes volt eddig idén, nagyon úgy néz ki, hogy lehet majd bajnokságot nyerni megbízható, folyamatos dobogós eredményekkel - ebben pedig a McLaren elég jónak tűnik.