Schumacher 99 GP-t várt a dobogóra
A 2006-os Kínai Nagydíj óta először állt dobogóra a Forma-1-ben Michael Schumacher, amikor vasárnap harmadik lett a valenciai Európa Nagydíjon. Három évet közben kihagyott, így netto 48 futamot várt, míg újra a pódiumra kerülhetett - 2010-es visszatérése óta ez az első top3-as helyezése.
"Nem is gondoltam a dobogóra, még a végén sem. Csak akkor kérdeztem meg a srácokat, hanyadikak lettünk, miután célba értem. Webber tábláján láttam, hogy 8. és 7. van ráírva, tudtam, hogy én egy hellyel előrébb lehetek. Aztán a fiúk szóltak, hogy harmadik. El sem akartam hinni. Ezeket a pillanatokat élvezzük leginkább, fantasztikus érzés ilyen hosszú idő után visszatérni" - nyilatkozta a német, aki 1970, Jack Brabham óta a legidősebb pilóta az első háromban 43 és fél évesen.
Az utolsó előtti kör kezdetén még csak ötödik volt, ám akkor Maldonado és Hamilton ütközött, az angol ki, a venezuelai visszaesett.
"Nem számítottam rá, el is vesztettem a fonalat, mert eléggé lefoglalt a versenyzés a hajrában, ráadásul Hamiltonra és Maldonadóra is figyelnem kellett. Párszor már közel kerültünk, végre összejött, nem is akárhogy, méghozzá egy olyan pályán, amin nehéz előzni. Nagyon izgalmas volt, emiatt extrán örülök. Azt hallani, hogy P3, édes befejezése egy váratlan versenynek. Átálltunk egy kiállásról kettőre, és a friss gumi segített a végén" - magyarázta, miért léphetett ennyit előre, miközben csak a 12. pozícióból rajtolt.
Karrierje 155. dobogója volt valenciai, ami természetesen rekord a Forma-1-ben. Úgy látszik, idei balszerencse-sorozata kezd megszakadni, bár nem sokon múlt, hogy ezt a sikerét is elvegyék tőle.