Vettel hisztis gyerek, Alonsónak kell nyernie

2012.11.16. 08:21

Két futam, két ember, egy cím - tíz napon belül véget ér a Forma-1, Fernando Alonso vagy Sebastian Vettel újra világbajnok lesz. Vettel a minap azt mondta, az fog nyerni, aki jobban megérdmli kettejük közül, és a korábbi világbajnok, Jacques Villeneuve állítja, ez egyértelműen Alonso.

A kanadai a ferrarisnak drukkol, és meg is mondja, miért. „Seb is szupergyors, kettejük között a különbség a kedvezőtlen szituációkban mutatkozik meg. Fernando Alonso nyugodt marad és racionális, miközben Vettel dühöng, visítozik és mutogat. Gyerekesen reagál. Viselkedésük különböző érettségi állapotot mutat. Kétségtelen, hogy Alonso a legjobb, ezért szorítok neki" - idézte őt az Autosport.

A német legutóbb necces helyzetekbe keveredett, de mind megúszta, így most 10 ponttal vezet, miközben még 50-et lehet szerezni maximum.

„Abu-Dzabi megerősítette, amit Vettelről gondolok. Miközben feljött, ütközött Sennával, összetörte a szárnyát, majd a biztonsági periódus közben veszítette el a kocsiját. Nagyon komoly hiba volt enyhe következményekkel."

Vettel a depóból rajtolva ment fel harmadiknak, közben az ominózus esetnél elgázolt egy jelzőtáblát, ami miatt szárnycserére kényszerült. A biztonsági autós szakaszok viszont segítették, emiatt zárkózhatott fel az élmezőnyhöz.

   alonsovett

Villeneuve híres arról, hogy mindenkiről kimondja, amit gondol, nincs ez másképp most sem.

„Azért tisztázzuk, Vettel is ász, csak jobban megszenvedi a kritikus helyzeteket. Ha élen van, szinte verhetetlen, ám ha fel kell zárkóznia, sebezhetővé válik. Ettől eltekintve szupergyors volt Abu-Dzabiban, csakhogy szerencsés is, úgyhogy nem változhat a véleményem, Alonso jobban megérdemli az idei világbajnokságot."

Vettel kiabált a rádióba, amikor szerinte Ricciardo befékezett előtte lassú tempónál, de például Alonso is hasonlóan kiakadt, amikor Vettel leszorította őt Monzában.

Az austini hétvége magyar idő szerint péntek délután indul az első szabadedzéssel, az időmérő szombat este hétkor, a futam vasárnap nyolckor lesz.