A Merci kettőből két tesztnapot bukott

2013.02.06. 09:48
Folytatódott Jerezben az idei első teszt a második nappal. Grosjean az élen saját idejét döntögette, a Mercedes most Hamilton alatt hibásodott meg.

Romain Grosjean volt a leggyorsabb az idei első F1-teszt második napján, Jerezben, és megdöntötte a keddi legjobb, Jenson Button idejét is. A lotusos megközelíthetetlen volt, csak ő tudott 1:19 alá menni, ezt a két nap alatt csupán neki és Buttonnak sikerült elérnie. A francia az angol csúcsából hat tizedet faragott, a szerdát nyolc tizeddel nyerte a szintén nagyon megbízható Force India-pilóta, Paul di Resta előtt, aki mindössze 4 ezreddel maradt el az 1:18-tól.

Jól ment a harmadik Daniel Ricciardo és a negyedik Mark Webber is, utóbbi a körrekorder 101-gyel, ráadásul a legkisebb hiba nélkül. Hozzá hasonlóan teljesített az ötödik Nico Hülkenberg a Sauberrel.

Hatodik lett első mercedeses napján Lewis Hamilton, de nem örülhet túlzottan: autójának hátsó fékje elromlott, kicsúszott, és a kocsit nem is tudták rendbehozni a nap végéig, az angol mindössze 15 fordulóval zárta a napot. Rossz hír ez a németeknek, két nap alatt csak 26 kört tudott megtenni két pilótájuk, összesen. Valójában eddig mindkét tesztnapot elbukták.

Átlagosan sikerült Sergio Perez bemutatkozása a McLarennél, hetedikként végzett, igazából Buttonnal érdemes őt összevetni, és az angolnál hét tizeddel bizonyult lassabbnak.

Csütörtökön a gyakorlás folytatódik, a Lotusnál Grosjeant Raikkönen váltja, a McLarenbe Button, a Mercedesbe Rosberg ül vissza, és érkezik a Red Bullba Vettel. Massa marad továbbra is a Ferrariban, mivel Fernando Alonso a teljes hetet kihagyja.

Jerezi teszt, 2. nap, szerda, végeredmény

1      Grosjean    Lotus     1m18.218s    95 kör
2      di Resta    Force India     1m19.003s  +0.785    95
3      Ricciardo    Toro Rosso     1m19.134s  +0.916    83
4      Webber    Red Bull     1m19.338s  +1.120    101
5      Hulkenberg    Sauber     1m19.502s  +1.284    99
6      Hamilton    Mercedes     1m19.519s  +1.301    15
7      Perez    McLaren     1m19.572s  +1.354    81
8      Massa    Ferrari     1m19.914s  +1.696    78
9      Maldonado    Williams     1m20.693s  +2.475    71
10      Rossiter    Force India     1m21.273s  +3.055    19
11      vd Garde    Caterham     1m21.311s  +3.093    88
12      Razia    Marussia     1m23.537s  +5.319    31

Keretes szöveg.

A szerda percről percre és körről körre

Nico Hülkenberg kezdte a szerdát, de itt van Romain Grosjean, Paul di Resta, Pastor Maldonado, Giedo van der Garde, Mark Webber és Felipe Massa is, ők mindannyian vezettek tegnap is. Érkezik viszont Lewis Hamilton a Mercedesbe, most mutatkozik be új csapatánál.

Az első órában meg is tette első köreit új istállójánál az angol, Daniel Ricciardo Toro Rossója már meg is adta magát, és háromnegyed 10 után Sergio Perez is bemutatkozott a McLarennél.

Az állás az 1. óra végén

1      Ricciardo    Toro Rosso     1m21.176s    8 kör
2      Webber    Red Bull     1m22.611s  +1.435    8
3      Razia    Marussia     1m26.764s  +5.588    6
4      vd Garde    Caterham     1m28.011s  +6.835    5
5      di Resta    Force India     1m29.514s  +8.338    10
6      Maldonado    Williams     1m29.936s  +8.760    4
7      Massa    Ferrari     1m39.697s  +18.521    7

A hétfői leggyorsabb, Jenson Button ma csak néző, de nyugodt lehet, úgy tűnik, új autója, az MP4-28-as máris gyors. Az angol 1:18.861-et futott, ami Felipe Massa szerint hihetetlen, és ezt a véleményt Button is osztja.

"Meglepődtem ezen az időn, nem is tudom, hogy csináltam. Jó érzés az első napon. Nincs terület, amin különösen dolgoznunk kellene. Nem tudom, nyerő-e a kocsi, de az biztos, hogy jó vezetni" - értékelt.

Csak a megbízhatóságot nem említette, amin viszont dolgozniuk kell, mert a McLarenben félóra után elromlott a benzinpumpa, és Button elveszített öt órát. Majd egy másodpercet vert a második Webberre, aki a Red Bull-lal szintén elégedett volt. Massa szerint a Ferrari is jó, más világ az egy évvel ezelőtti, kezdetben igen nehezen vezethető géphez képest.

10.00: Hamilton pályán a W04-essel, életében először vezet mást, mint a McLaren. A szín és a Mercedes-motor viszont megmaradt, így a terület azért nem telejesen ismeretlen neki. Gyors köre még nincs.

10.02: Webbernek viszont van, és vezet is vele - 1:20.257.

10.05: Van egy új srác a pályán, a brazil Luiz Razia, akit pár órája jelentett be a Marussia, mint a csapat idei pilótája. Max Chilton társa lesz, és ő is fizet a helyért. A miniistálló így maradhat életben. Razia 23 éves, és 2011 a mostani Caterham tesztelője volt.

10.06: Pár percre kiürült a pálya, miután Hamilton és Perez is visszatért a depóba. Nagy nap áll a mexikói előtt, Button feladta neki a leckét azzal az idővel.

10.20: Nincs nagy történés a pályán, nézzük meg, mit mondott Romain Grosjean az új Lotusról. Elégedett, csakúgy, mint Button a McLarennel, Massa a Ferrarival és Webber a Red Bull-lal - "Az első benyomás nagyon jó, nem csináltunk vele semmit, és azonnal gyors volt. Három kör után máris oda lehetett neki lépni, ráadásul semmi baj nem akadt vele, simán mentünk 55 kört".

10.24: Közben Webber már száguld, 1:19.921-gyel megerősítette első helyét. Még jócskán le van maradva Buttont legjobbjától.

10.25: Megvan Hamilton első gyors köre a Mercedesszel - 1:22.062, nem is rossz, és harmadik vele. Rosberg tegnap csak 11 kört tudott megtenni, aztán leállt a gép, ennek ellenére pozitívan nyilatkozott a német, azt mondja, jól vezethető és gyors a kocsi.

10.30: Csak Razia van a pályán, nézzünk egy nyilatkozatot Massától, az új Ferrariról - "Más világ ez a kocsi az egy évvel ezelőttihez képest. Sokkal jobb az egyensúlya, ég és föld, tavaly ilyenkor pályán is alig tudtuk tartani a gépet. Ez jól tapad, jól viselkedik a hátulja".

10.34: Sergio Perez első gyors köre a McLarennel fél másodperccel lassabb Hamiltonénál, de a második már gyorsabb, nem is kevéssel, hét tizeddel - 1:21.358. Harmadik vele Webber és Ricciardo mögött, az ausztráltól 1,5 másodperccel lemaradva. De ez is jó kezdésnek mondható.

10.40: A következő kör még jobb a mexikóitól - 1:20.709.

10.42: Közben változás az élen is, a már kedden is gyors Ricciardo rengeteget javított, és már 1:19.487-nél jár, ami eddig a második legjobb idő idén Jerezben.

10.43: Hát, a Mercedes tényleg gyors, igaza volt Rosbergnek - Hamilton máris 1:19.519-nél tart, és második Ricciardo mögött. Mindössze 13 kör kellett neki, hogy erre a szintre érjen. Webber a harmadik, épp 1:20 alatt. Di Resta kicsivel 20 fölött negyedik, Perez a 20.7-tel ötödik.

10.47: Sokáig nem tartott Hamilton száguldása, piros zászló az angol miatt.

10.48: Hamilton a kavicságyban kötött ki a Dry Sack kanyarban - a Schumacher-Villeneuve-kanyar a leghosszabb egyenes végén -, úgy tűnik, kicsúszott.

10.59: Mentik a Mercit. Nagy baja nincs, de az első szárny letört róla. Hamilton bemutatkozása hasonlít arra, amikor hat éve először ment a McLarennel. Azt Valenciában a falra kente, ennél sokkal nagyobb bukás volt.

11.03: Újra szabad a pálya, Di Resta és van der Garde ismét kint.

11.16: Grosjean sem beszélt mellé, az E21 gyors - 1:19.080 -, és vezet. És már csak 3 tizedre van Buttontól.

11.28: Hülkenberg és Massa múlatja az időt a pályán jelenleg. Egyikük sem siet.

11.30: Az időközben visszatért Ricciardo viszont siet - 1:19.134 -, ezzel kevéssel lemaradva második, és rákapcsolt Hülkenberg is -  1:19.502 -, harmadik. A negyedik Hamilton még fél másodpercen belül van, az ötödik Di Resta is csak 5 és fél tizedre. Kezd összerázódni a mezőny.

11.38: Perez is felveszi a tempót - 1:19.572 -, ő az ötödik, így már az első hat mintegy fél másodpercen belül. Szoros.

11.44: Az Autosport kiderítette, hogy Hamilton balesetét hátsófékhiba okozta. Két nap, két probléma a Mercedesnél. Ezt most egy darabig újra szerelni fogják, Rosberg 11 köre után az egész napot elveszítette.

Sorrend dél körül:

1      Grosjean    Lotus     1m19.080s    22 kör
2      Ricciardo    Toro Rosso     1m19.134s  +0.054    29
3      Hulkenberg    Sauber     1m19.502s  +0.422    25
4      Hamilton    Mercedes     1m19.519s  +0.439    15
5      di Resta    Force India     1m19.549s  +0.469    40
6      Perez    McLaren     1m19.572s  +0.492    26
7      Webber    Red Bull     1m19.921s  +0.841    33
8      vd Garde    Caterham     1m22.341s  +3.261    20
9      Razia    Marussia     1m24.398s  +5.318    19
10      Maldonado    Williams     1m27.124s  +8.044    7
11      Massa    Ferrari     1m39.697s  +20.617    14

12.06: Jelenleg csak Hülkenberg van kint.

12.10: A szoros tesztkezdés egyik oka az, hogy idénre alig változtak a szabályok, az autók kevésbé alakultak át, nem újítottak annyit a mérnökök. Nem véletlen, hogy - a Mercedest kivéve - kevesebb az autóhiba, mint egy évvel ezelőtt ilyenkor. 2012-ben az első tesztnapon, ugyanitt Jerezben, 379 kört tettek meg az istállók összesen, most 675-öt.

12.14: Webber javított közel négy tizedet, és bejött az első ötbe. Így már az első hét van fél másodpercen belül. Kezd szenzációs lenni.

12.18: Massa egész délelőtt speciális munkát végzett a Ferrarival, 20 másodperccel volt lassab az élmezőnynél, de most rákapcsolt - 1:19.914. Nyolcadik ezzel.

12.21: A brazil vezeti még holnap is a Ferrarit, pénteken meg az új tesztpilóta, Pedro de la Rosa. Fernando Alonso még pihen, ami azt jelenti, hogy naponta 100 kilométert biciklizik, és edz a konditeremben. Már ma is lenyomott négy órát a bringán.

12.25: Hat pilóta van kint. A legjobb idők közepes gumin születnek.

12.36: A Mercedes üzent Twitteren, megtalálták a fékhiba okát, megsérült az első felfüggesztés és az aeroelemek, még nem tudják, mikor jöhet vissza Hamilton. Dolgoznak.

12.39: Webber tovább száguld - 1:19.338 -, már harmadik, és így még szorosabb az eleje.

12.45: Grosjean megjavította Button keddi legjobbját pár századdal, így övé az eddigi legjobb jerezi idő idén - 1:18.828.

12.46: Miközben Razia leparkolta a Marussiát a boxutcafal másik oldalán. Piros zászló, ma harmadszor, Ricciardo és Hamilton után.

12.50: Ritka gyors mentés volt, újra szabad a pálya.

12.52: Di Resta is rákapcsolt, második hely - 1:19.094.

12.57: Grosjean a szuperköre után is 1:21 alatt maradt több fordulón át, ami remek. Kedden is ő volt a leggyorsabb a hajráig, akkor nyomta le Button és Webber.

Állás a nap felénél

1      Grosjean    Lotus     1m18.828s    44 kör
2      di Resta    Force India     1m19.094s  +0.266    54
3      Ricciardo    Toro Rosso     1m19.134s  +0.306    41
4      Webber    Red Bull     1m19.338s  +0.510    46
5      Hülkenberg    Sauber     1m19.502s  +0.674    40
6      Hamilton    Mercedes     1m19.519s  +0.691    15
7      Perez    McLaren     1m19.572s  +0.744    38
8      Massa    Ferrari     1m19.914s  +1.086    33
9      vd Garde    Caterham     1m21.916s  +3.088    33
10      Razia    Marussia     1m23.537s  +4.709    31
11      Maldonado    Williams     1m27.124s  +8.296    7

13.09: Elcsendesedett a pálya, a pilóták is harapnak valamit, ebédidő, bár hivatalosan nincs szünet.

13.15: Di Resta gyorsan eszik, máris újra a pályán van.

13.26: Majdnem egy másodperccel gyorsabb volt idén az első jerezi nap, mint egy éve. Akkor Raikkönen 1:19.670-nel nyitott, most Button 1:18.826-ot futott kedden. A finn akkor a közepes, most az angol a kemény keveréken érte el a legjobb időt. Grosjean most közepest használva vezet, és veri Button tegnapi legjobbját pár századdal.

13.36: Di Resta javított az idején, Button és Grosjean után kis híján ő a harmadik, aki 1:19 alá ment - 1:19.003.

13.37: 3 tized választja el az első hármat, 1 mp az első nyolcat. Könnyen lehet, hogy 2013 elejére újra összerázódik a mezőny.

13.45: Grosjean tovább diktálja a tempót - 1:18.810 - 18 ezredet faragott saját csúcsából.

13.56: Nem állnak jól a dolgok a Mercinél, a csapat azon gondolkozik, hogy beadja a kulcsot a második napon is, és már nem küldi ki ma Hamiltont - tudósít az Autosport riportere. Döntés hamarosan.

14.00: Hülkenberg viharzott ki a boxból, és kemény tempót megy.

14.05: El is dőlt, a Merci bukja zsinórban a második tesztnapot is, Rosberg után ma Hamiltont nem tudják újra kiküldeni. Az angol fékhiba miatt csúszott ki, és nem képesek ma megoldani a problémát. Két tesztnapon 26 kört sikerült megtenniük, ennek elenyésző része volt gyors kör. Vigasztaló, hogy Hamilton a legjobbak között volt a balesetéig.

14.20: Perez, di Resta és Webber a pályán, 1:20 körüli időket fut a mclarenes mexikói, ő a leggyorsabb közülük.

14.33: Ricciardo és vd Garde köröz csupán, lehet, hogy az F1-esek későn ebédelnek?

14.35: Ők is visszajöttek, üres a pálya.

14.40: Hülkenberg, Maldonado, Webber, Perez ismét az aszfalton.

14.50: Ha minden igaz, még ma délután bemutatkozik a Force Indiánál az angol James Rossiter, aki már 29 éves, és 2004-ben vezetett először F1-autót, BAR-Hondát. Összesen 46 napot tesztelt a karrierje alatt, leginkább a BAR-nak, majd a Super Agurinak 2008-ig. Legutóbb azév januárjában ült F1-gépbe, de összesen már 15 ezer kilométert tett meg a Forma-1-esek között. Versenyen vagy legalább edzésen soha nem indult.

14.56: A pályán lévők sok benzinnel futnak, 1:22-1:25-ös köröket futnak.

15.03: Grosjean a szerda Buttonja, odatette magát, és 1:18.218-ra faragta a nap és a kétnapnyi teszt legjobb idejét Jerezben. Ez már bő félmásodperccel veri az angol keddi rekordját. A Lotus is erősnek tűnik, ráadásul Raikkönen még nem is vezette, csak csütörtökön fogja.

15.20: Öt autó a pályán, hosszabb etapokon, Grosjean körét nem riogatják.

15.27: Di Resta tette meg kedden a legtöbb kört, 89-et, és már most is 88-nál jár. Ma túlmegy a százon, 2 nap alatt 200-ig juthat.

15.34: Bár a Merci szenved a megbízhatósággal eddig, a mezőny legnagyobb részének semmi problémája nem akadt eddig két nap alatt. Gondok nélkül megy a Lotus, a Red Bull, a Force India, a Sauber, a Ferrari és a Caterham. Lerobbant már legalább egyszer a McLaren, a Mercedes - kétszer is -, a Toro Rosso és a Marussia.

15.37: Grosjean kiélvezi a gyors Lotust, most 1:18.6-os kört ment, alig 4 tizeddel maradt el a saját rekordjától.

15.42: Az Autosport Valtteri Bottast, a Williams újoncát interjúvolja épp, aki csütörtökön és pénteken vezet Jerezben, bár még csak a 2012-es autót, mert az idei csak két hét múlva, a következő tesztre lesz kész. Azt kérdezték, kire kíváncsi legalább a pályán, verseny közben, a finn válasza nem meglepő: Kimi Raikkönen.

15.51: Ismét akad egy kis üresjárat, érdemes megnézni a szezon újítását, a Sauber C32-es iszonyú keskeny oldaldobozait, és összehasonlítani egy átlagos gép normál oldaldobozaival. A Caterham oldaldobozai szemből, látszik, hogy egészen belóg az első kerekek vonala mögé a kasztni két oldala, széle:

A Sauber C32-esen ezzel szemben tisztán látszik szemből mind a két oldaldoboz a jerezi pályának ugyanazon a pontján. A mérnökök azt mondták, mintegy 50 százalékkal csökkentették az elemek méretét, Wéber Gábor szakértő szerint olyan, "mintha vastagon levágták volna a kenyér héját";

15.52: Massa, Hülkenber, Maldonado és Perez a pályán, utóbbi tíznél is több körös etapon van, és jó időket fut, folyamatosan gyorsul. Grosjean idejét eddig ma csak Grosjean fenyegette.

15.58: Grosjean most 1:18.5-öt futott. Bár sajátjánál 3 tizeddel gyengébb, másnak ennyit sem sikerült mennie, eddig.

15.59:

Egy órával a szerdai zárás előtt az állás

1      Grosjean    Lotus     1m18.218s    72 kör
2      di Resta    Force India     1m19.003s  +0.785    95
3      Ricciardo    Toro Rosso     1m19.134s  +0.916    76
4      Webber    Red Bull     1m19.338s  +1.120    81
5      Hülkenberg    Sauber     1m19.502s  +1.284    76
6      Hamilton    Mercedes     1m19.519s  +1.301    15
7      Perez    McLaren     1m19.572s  +1.354    79
8      Massa    Ferrari     1m19.914s  +1.696    53
9      Maldonado    Williams     1m20.693s  +2.475    52
10      vd Garde    Caterham     1m21.622s  +3.404    76
11      Razia    Marussia     1m23.537s  +5.319    31

16.02: Di Resta végül megállt 95 körnél, mert átadta a volánt a már említett James Rossiternek. Két nap alatt 184 kört tett meg a skót, ráadásul minden probléma nélkül, és övé a tesztek harmadik leggyorsabb ideje, eddig.

16.22: Elméletileg Webbertől várható még egy támadás az első helyért, legalábbis kedden ilyentájt megpróbálta.

16.37: Webber 96 körnél jár, megverte Di Restát ma.

16.41: Button 70-et ment ma, de nem kört, hanem kilométert, és biciklivel. Csütörtökön újra az autóban fog ülni.

16.57: Hamarabb vége lesz a napnak, Grosjean és Hülkenberg is leállt a pályán. Igen valószínű, hogy fogyasztásteszt volt, vagyis szándékosan hagyták kifogyni az üzemanyagot az autójukból, a Lotusból, illetve a Sauberből.

17.02: Már nem indítják újra a tesztnapot, ennyi szerdára. Grosjean megközelíthetetlennek bizonyult, szinte egész nap.

Jerezi teszt, 2. nap, szerda, végeredmény

1      Grosjean    Lotus     1m18.218s    95 kör
2      di Resta    Force India     1m19.003s  +0.785    95
3      Ricciardo    Toro Rosso     1m19.134s  +0.916    83
4      Webber    Red Bull     1m19.338s  +1.120    101
5      Hulkenberg    Sauber     1m19.502s  +1.284    99
6      Hamilton    Mercedes     1m19.519s  +1.301    15
7      Perez    McLaren     1m19.572s  +1.354    81
8      Massa    Ferrari     1m19.914s  +1.696    78
9      Maldonado    Williams     1m20.693s  +2.475    71
10      Rossiter    Force India     1m21.273s  +3.055    19
11      vd Garde    Caterham     1m21.311s  +3.093    88
12      Razia    Marussia     1m23.537s  +5.319    31