A Ferrari nagyot villant, a Merci belejött

2013.02.07. 09:56
Massaé a hét legjobb ideje, ráadásul nem is kevéssel. Rosberg pótolt, Vettel és Raikkönen hozta az elvárhatót a jerezi teszt harmadik napján. Pénteken zárás.

Egyedüliként ment 1:18 alá a jerezi teszt eddigi három napja alatt Felipe Massa, aki remek idővel nyerte a szerdai gyakorlást. Nico Rosberg közel egy másodperccel végzett mögötte, de a németnek ennél fontosabb, hogy 148 kört tett meg - szüksége volt rá csapatának, a Mercedesnek, mert az első két napon Hamiltonnal együtt összesen 26-ot tudtak fordulni. A 148 kör 655 kilométer.

100 kör fölé jutott a harmadik Sebastian Vettel is, aki most vezette először az új Red Bullt. Negyedikként az új Lotusban bemutatkozó Kimi Raikkönen végzett, ötödik Jean-Eric Vergne lett a Toro Rossóval, hatodik a Force India-tesztpilóta, James Rossiter, hetedik Jenson Button, nyolcadik a Sauberben először ülő Esteban Gutierrez. Jól ment a marussiás Max Chilton és a caterhames Charles Pic is, közöttük Valterri Bottas a tavalyi Williamsszel lett 10.

A gyakorlás pénteken a negyedik nappal befejeződik.

Jerezi teszt, 3. nap, végeredmény

1.  Felipe Massa        Ferrari         1m17.879s           85 kör
2.  Nico Rosberg        Mercedes        1m18.766s  +0.887   148
3.  Sebastian Vettel    Red Bull        1m19.052s  +1.173   102
4.  Kimi Raikkonen      Lotus           1m19.200s  +1.321   40
5.  Jean-Eric Vergne    Toro Rosso      1m19.247s  +1.368   85
6.  James Rossiter      Force India     1m19.303s  +1.424   42
7.  Jenson Button       McLaren         1m19.603s  +1.724   83
8.  Esteban Gutierrez   Sauber          1m19.934s  +2.055   110
9.  Max Chilton         Marussia        1m21.269s  +3.390   78
10.  Valtteri  Bottas    Williams        1m21.575s  +3.696   86
11.  Charles Pic         Caterham        1m22.352s  +4.473   57
12.  Paul di Resta       Force India     1m23.729s  +5.850   7

A nap körről körre, percről percre

A szerdai felállás -  Red Bull Racing - Sebastian Vettel,  Scuderia Ferrari - Felipe Massa,  McLaren - Jenson Button,  Lotus F1 Team - Kimi Räikkönen,  Mercedes AMG F1 Team - Nico Rosberg,  Sauber F1 Team - Esteban Gutiérrez,  Force India F1 Team - James Rossiter Afternoon/Paul di Resta -  Williams F1 Team (2012-es kocsi) - Valtteri Bottas,  Scuderia Toro Rosso - Jean-Éric Vergne,  Caterham F1 Team - Charles Pic,  Marussia F1 Team - Max Chilton.

Háromnegyed óra után a Saubernél először vezető Gutierreznek, Chiltonnak, Vergne-nek és a Williamset versenyzőként először vezető Bottasnak van gyors köre. Járt már kint Rosberg, Vettel és Pic is.

Raikkönenre, Buttonra és Massára egyelőre várni kell, a finn most kezd, az angol egy, a brazil mindkét előző napon körözött.

9.55: Rosberg gyorsan odalépett, első körei egyikével máris 1:19.687-et futott, ami úgy 1,5 mp-cel gyengébb Grosjean szerdai rekordjánál, de kezdésnek nagyon erős idő.

A Mercedes elveszítette az előző két napot, kedden Rosberg, szerdán Hamilton alatt ment tönkre a kocsi 10-15 kör után. A német és az angol is optimista ennek ellenére. "Nem kell elkeseredni, az lenne a szívás, ha mindez az utolsó teszten történt volna. Tetszik a kocsi, jó alap, amire építhetünk. Mielőbb ki kell majd mennünk, és 110-120 kört megtenni naponta. A köridőt könnyeden értem el, persze érzem, hogy nem olyan stabil a gép, mint a McLaren volt, ám rosszabbra számítottam" - nyilatkozta Hamilton, aki Rosberg mostani 19.6-jánál valamivel jobbat futott szerdán, még a fékhibája előtt.

10.02: Raikkönen is elkezdi a melegítő köröket.

10.07: Lassan indul be a nap, kivétel persze Rosberget, aki már 17 körnél jár, ezzel megdöntötte az istálló heti csúcsát, ami 15 volt tegnap Hamiltonnal.

   sebjer

10.10: Vettel 1:06.493-at futott az óra szerint, de 12 mp-cel még ő sem dönthette meg a rekordot, itt valami félre ment. Vagy ő vágott le a pályán valamit, vagy az időmérőrendszer bolondult meg.

10.12: Vettel űridejét máris törölték, így 1:20.893 a legjobbja ezzel második Rosberg mögött.

10.15: Romain Grosjean eddig a jerezi teszt leggyorsabbja 1:18.2-es idővel, szerdáról. Ma Raikkönen megy helyette, de a francia elégedett az eddig elvégzett munkjával és a kocsival is. "Mindehol kicsit jobb a gép, remek alap, nagyon tetszik. Tudjuk, merre induljunk el, korábban kicsit óvatos voltam, de most már egyértelműen kijelenthetem, hogy jobbnak tűnik a kocsi a tavalyinál."

10.19: Massának, Raikkönennek és Buttonnak még nincs köre.

10.23: Vettel még csak 10 körnél jár az RB9-essel, de Webber az előző két nap már majdnem 180-at megtett vele, minden gond nélkül. "Meg is lepődtem, hogy ilyen sokat tudtunk körözni, mindent elvégeztünk, amit terveztünk. A gépnek lehet nyomni, építhetünk rá, magabiztossá teszi a pilótáját" - értékelt az ausztrál.

10.25: Massa két nap után a harmadikon már időre megy a Ferrarival - 1:19.005 -, ez remek, vezet is vele. Ennél jobbat csak Grosjean, Button és Di Resta ment eddig itt Jerezben, utóbbi két ezreddel.

10.27: Massa, Rosberg, Vettel az élen, Raikkönen és Button még nem is időlistás.

   massito11

10.30: Rosberg 1:19.167-re javított a Mercedesszel, így már fél mp-cel jobb, mint Hamilton tegnapija. Másodpercen belülre került a rekordhoz képest is, ami Grosjeané. Ma eddig semmi baj a Mercivel.

10.32: Vettel 1:20.5-nél jár, lassan faragja az idejét.

10.50: Gázolás a boxutcában. A Force India-tesztelő James Rossiter elfékezte magát, és elütötte az egyik szerelőjét, aki a levegőbe repült, de nem sérült meg. Kórházba vitték, rendben van, de csütörtökön várhatóan már nem áll munkába. Rossiter azóta már újra köröz.

10.52: Rosberg ment egy 15 körös etapot. Úgy tűnik, a Mercedes végre rendesen tud dolgozni.

10.57: Vettel lassan, de biztosan közelít, már 1:20 alá ment - 1:19.829.

11.00:

Az állás két óra után


1      Massa    Ferrari     1m19.005s    18 kör
2      Rosberg    Mercedes     1m19.167s  +0.162    34
3      Vettel    Red Bull     1m19.829s  +0.824    20
4      Vergne    Toro Rosso     1m20.342s  +1.337    23
5      Gutierrez    Sauber     1m21.527s  +2.522    27
6      Bottas    Williams     1m21.698s  +2.693    22
7      Chilton    Marussia     1m23.938s  +4.933    21
8      Pic    Caterham     1m25.365s  +6.360    20

11.01: Raikkönen lassan kezd, eddig mindössze hat köre van, gyors nincs is.

11.03: Massa közben folyamatosan futja az 1:20 alatti köröket, a Ferrari tényleg sokkal jobb lehet, mint tavaly ilyenkor.

11.11: Rosberg újra a pályán. Már 34 köre van, ha a Merci bírja, bőven 100 fölött fog zárni a német.

11.17: Megérkezett Button, erős körrel a negyedik helyre - 1:19.834. Már csak Raikkönennek és Rossiternek nincs gyors köre.

11.20: Rosberg átvette a vezetést 1 ezredmásodperc különbséggel Massától. Ennél szorosabb nem lehet.

   massago

11.27: Piros zászló, ma először. Charles Pic Caterhamje robbant le a második kanyarban. Indul a mentés.

11.33: Gyors mentés volt, máris lehet újra menni.

11.34: Raikkönen a pályán.

11.37: Raikkönen ment egy nagyon lassú kört, aztán vissza is ment a depóba.

11.44: Megvan a 3 nap első 1:18 alatti köre - 1:17.879 Massától. Ez négy tizeddel jobb Grosjean eddigi csúcsánál, amit a francia szerdán futott.

11.48: Massának a második köre is nagyon gyors volt a lágy gumin, de aztán visszaesett 1:19, majd 1:20 fölé. A puhával nem lehet sokáig gyorsan menni Jerezben.

Déli sorrend

1      Massa    Ferrari     1m17.879s    31 kör
2      Rosberg    Mercedes     1m19.004s  +1.125    45
3      Vergne    Toro Rosso     1m19.707s  +1.828    32
4      Button    McLaren     1m19.788s  +1.909    19
5      Vettel    Red Bull     1m19.829s  +1.950    28
6      Gutierrez    Sauber     1m21.527s  +3.648    34
7      Bottas    Williams     1m21.698s  +3.819    40
8      Chilton    Marussia     1m23.938s  +6.059    27
9      Pic    Caterham     1m25.365s  +7.486    28

12.07: Vettel javított az idején - 1:19.676.

12.18: Massa újra 1:18 alá ment, de 7 ezreddel elmaradt a legjobbjától.

12.23: Megvan Raikkönen első köre - 1:22.514.

12.25: Azonnal javított a finn - 1:22.014. Kilencedik helyre elég ez az idő.

12.29: Raikkönen 1:22 alá ment, aztán lelassított.

12.46: Massa, Rosberg, Gutierrez a pályán, a williamses Bottas ebédel.

12.57: James Rossiter egészen jól megy, már 1:19.303-nál jár, ami csak 3 tizeddel gyengébb Paul di Resta szerdai legjobbjánál. Hamarosan jön a skót, és újra átveszi a gépet az angoltól.

13.00: Raikkönen is kezd belelendülni, 1:19.539-cel már negyedik Massa, Rosberg és Rossiter mögött. Veri Vettelt.

Sorrend féltávnál, 1-kor:

1      Massa    Ferrari     1m17.879s    49 kör
2      Rosberg    Mercedes     1m19.004s  +1.125    69
3      Rossiter    Force India     1m19.303s  +1.424    32
4      Raikkonen    Lotus     1m19.539s  +1.660    23
5      Button    McLaren     1m19.603s  +1.724    28
6      Vettel    Red Bull     1m19.676s  +1.797    47
7      Vergne    Toro Rosso     1m19.707s  +1.828    46
8      Gutierrez    Sauber     1m19.995s  +2.116    61
9      Bottas    Williams     1m21.578s  +3.699    58
10      Chilton    Marussia     1m23.938s  +6.059    28
11      Pic    Caterham     1m25.365s  +7.486    28

13.10: Rosberg rendesen belehúzott, a nap felénél van 70 köre.

13.16: Massa az élen elhúzott, de mögötte ugyanolyan szoros a sorrend, mint tegnap, a 2-6 helyet 6 tized választja el.

13.20: Rossiter 1:19-es, Rosberg 1:20-as köröket ment folyamatosan egymás után, mindkettő biztató.

13.31: Vergne és Gutierrez is belehúzott, velük együtt már az első 8 pilóta van 1:20-on belül.

13.41: Raikkönen is a boxban, kiürült a pálya. Ebéd.

13.49: A Mercedes végre rendesen dolgozik, Rosberg 86 kört ment kicsit több, mint fél nap alatt, és volt benne kétszer 15 körös hosszabb etap is. Vettelnek 11 kör volt zsinórban a maximum, átlagidőben ez a legjobb többkörös szakasz - 1:21.715 az átlaga.

14.08: Az előző két nap nem hivatalos ebédszünet sem volt, most viszont úgy tűnik, mindenki egyszerre eszik.

14.09: Végszóra - Paul di Resta a pályán, ő délelőtt nem ment, most vette át az autót Rossitertől.

14.10: Rossiter feladata egyébként az istálló szimulátorának fejlesztése, azért kapott lehetőséget, hogy tudja, milyen az autó.

   mercbig

14.24: Újra megy a munka, Rosberg odalépett - 1:18.766, a második legjobb idő ma. Massa, Grosjean és Button után a negyedik ember 1:19 alatt.

14.41: Rosberg túl van a 100. körén. Ennyit egy nap még senki nem ment, a Merci tényleg bepótolja az elveszett keddet és szerdát.

14.57: Raikkönen majdnem 3 tizedet javított, ezzel harmadik - 1:19.200. Grosjean a Lotusszal szerdán egy másodperccel jobbat ment ennél, második tesztnapján.

   kimi13a

15.02: Vettel egy tizedet farag, 1:19.5-nél jár, ezzel ötödik, megelőzte Buttont.

15.03: Piros zászló, Vergne Toro Rossója a boxutca végén vesztegel. Kimentek érte a szerelők, és visszatolták.

15.06: Újra zöld zászló, gyorsan ment a mentés.

Az állás két órával a leintés előtt

1      Massa    Ferrari     1m17.879s    
2      Rosberg    Mercedes     1m18.766s  +0.887    
3      Raikkonen    Lotus     1m19.200s  +1.321    
4      Rossiter    Force India     1m19.303s  +1.424    
5      Vettel    Red Bull     1m19.566s  +1.687    
6      Button    McLaren     1m19.603s  +1.724    
7      Vergne    Toro Rosso     1m19.707s  +1.828    
8      Gutierrez    Sauber     1m19.995s  +2.116    
9      Bottas    Williams     1m21.578s  +3.699    
10      di Resta    Force India     1m23.729s  +5.850    
11      Chilton    Marussia     1m23.938s  +6.059    
12      Pic    Caterham     1m25.365s  +7.486

15.28: Lépésről lépésre közelít a világbajnok, Vettel 1:19.052-vel vette át a harmadik helyet Raikkönentől.

15.33: A 3-8. helyen hat pilóta van egy másodpercen belül.

15.35: Button egy 12 körös etapot fejezett be, legjobbján nem javított.

15.50: Massa is hosszabb etapon van, az időeredményei sorozatban - 19.6, 20.3, 21.0, 23.8, 21.5, 21.7, 21.7.

15.53: Közelítünk az utolsó órához. Massa helye, úgy tűnik, nincs veszélyben, jelentősen gyorsabb a második Rosbergnél is.

15.55:

Állás egy órával a vége előtt

1      Massa    Ferrari     1m17.879s    
2      Rosberg    Mercedes     1m18.766s  +0.887    
3      Vettel    Red Bull     1m19.052s  +1.173    
4      Raikkonen    Lotus     1m19.200s  +1.321    
5      Rossiter    Force India     1m19.303s  +1.424    
6      Button    McLaren     1m19.603s  +1.724    
7      Vergne    Toro Rosso     1m19.707s  +1.828    
8      Gutierrez    Sauber     1m19.995s  +2.116    
9      Bottas    Williams     1m21.575s  +3.696    
10      Pic    Caterham     1m22.760s  +4.881    
11      di Resta    Force India     1m23.729s  +5.850    
12      Chilton    Marussia     1m23.938s  +6.059

15.59: Tovább sűrűsödik a mezőny, Vergne hetedikről ötödiknek jött előre, jelentőset, közel fél másodpercet javított - 1:19.247. A skót csak egy óra óta ült a kocsiban, mindössze hét kört tudott megtenni.

16.05: Rosberg megdolgozik a pénzéért, 128 körnél jár ma. És nem is lassú.

16.06: Jerez jövője nem látszik biztosnak az F1-ben, Paul Hembery Pirelli-főnök most nyilatkozott az Autosportnak arról, hogy az aszfalt túl durva, iszonyúan megterheli a gumit, gyorsan elkoptatja, így nem tudnak információhoz jutni a keverékek közötti különbségekről a mérnökök. Újraaszfaltozást javasol, különben nem jönnek ide, bár a 20 fokos hőmérséklet csábító.

16.08: A Force India és Di Resta napja lerövidült, kipufogóhiba miatt vége a napjuknak.

16.10: Rosberg 132 körön.

16.19: Charles Pic csak 10. a Caterhammel, de az ideje egészen jó a kiscsapat eredményeihez képest, 1:22.352. A 8. Gutierreztől csak bő 2 mp-cel marad el, és másféllel veri az utolsó, marussiás Max Chiltont. Érdekes lenne a franciát megnézni egy versenyképes kocsiban.

16.22: Rosberg 140. 620 kilométer.

16.29: A mercis is megáll néha, csak Button és Gutierrez köröz jelenleg.

16.40: A sauberes Gutierrezé a sebességrekord, 274,6 km/h.

16.41: May Chilton a Marussiával leelőzte a catehames Picet, nem is kevéssel: 1:21.702.

16.42: Sőt, tovább javít, és már a tavalyi Williamsszel köröző Valterri Bootasnál is gyorsabb: 1:21.454. 3,5 mp-re van a vezető Massától.

16.46: Vettel és Button kijön egy utolsó menetre.

16.55: Button McLarenje leállt a pályán. A tegnap ugyanígy végződött, sanszos, hogy tervezett benzinkifogyasztásról van szó. Ezzel vége csütörtökre.

16.57: Button nézegeti az autó balhátulját, miközben az elkezd gurulni. Lehet, hogy mégsem benzinkifogyasztásról van szó.

17.01: Massa megnyerte a napot a hét eddigi legjobb idejével - 1:17.879. Rosberg, Gutierrez és Vettel 100 kör fölött végzett, a mercedeses majdnem 150-ig jutott, bepótolva valamit az elveszített első két napból.

Jerezi teszt, 3. nap, végeredmény

1.  Felipe Massa        Ferrari         1m17.879s           85
2.  Nico Rosberg        Mercedes        1m18.766s  +0.887   148
3.  Sebastian Vettel    Red Bull        1m19.052s  +1.173   102
4.  Kimi Raikkonen      Lotus           1m19.200s  +1.321   40
5.  Jean-Eric Vergne    Toro Rosso      1m19.247s  +1.368   85
6.  James Rossiter      Force India     1m19.303s  +1.424   42
7.  Jenson Button       McLaren         1m19.603s  +1.724   83
8.  Esteban Gutierrez   Sauber          1m19.934s  +2.055   110
9.  Max Chilton         Marussia        1m21.269s  +3.390   78
10.  Valtteri  Bottas    Williams        1m21.575s  +3.696   86
11.  Charles Pic         Caterham        1m22.352s  +4.473   57
12.  Paul di Resta       Force India     1m23.729s  +5.850   7