Remekül kezdte az évet a Williams, annak ellenére, hogy utolsóként, a többiek után két héttel mutatta be idei autóját, az FW35-öst. A modell csak a második tesztre készült el, ám ott váratlanul a legtöbb kört tette meg, négy nap alatt, két pilótával egyszer sem robbant le. Pastor Maldonado a 8., újonc csapattársa, Valterri Bottas a 10. időt futotta vele, mindketten egy másodpercen belül voltak a leggyorsabbhoz képest. És ők ketten együtt teljesítették a legtöbb kört az összes csapatot tekintve, 367-et.
Maldonado, aki harmadik szezonját kezdi az istállóval, állítja, sosem voltak ennyire együtt. Az autosport.com azt kérdezte tőle, hasonlítsa össze eddigi szezonkezdéseit a mostanival: "Más világ, teljesen más. Különösen a kocsi megbízhatóságával vagyok elégedett. Rengeteg kilométert mentünk minden hiba nélkül, annak ellenére, hogy a gép vadonatúj".
A venezuelai szerint a legtöbb ellenfél csak kozmetikázott az előző évi kocsiján, ám ők nem, és így is megbízhatóbbak. "Nekünk nem ugyanaz az autónk, mint tavaly, csak új első szárnnyal, mint ahogy annyi más csapat csinálja. Ez egy új generációs kocsi, és jól is néz ki."
Nagyon fontosak lesznek idén a gumik, és úgy tűnik, az FW35-os kíméli azokat. "Jól alakulnak a dolgok, pozitívak a kocsi visszajelzései. Kísérleteztünk, feláldoztunk bizonyos területeket, hogy jobban megismerjük. Több kerékcserét terveztünk a versenyszimulációra, ám kevesebbel is megcsináltuk" - állítja Maldonado, bár már az is meglepő és figyelemre méltó, hogy pár nap után versenytávot voltak képesek lefutni vele.
Az esélyeikről azért még nem beszélt: "Ilyenkor mindenki azt mondja, hogy a kocsija jobb, mint az előző, és ígéretes szezon jön. Mi is csak az előző évi modellhez viszonyíthatunk, ez jobbnak tűnik. Mennyivel? Nem tudjuk".
Csütörtöktől tovább próbálgatják a gépet, egy hét múlva már többet fognak tudni annak képességeiről is. Bíztató egyelőre minden, főleg, hogy tavaly Maldonado a kezdetben közel sem ennyire jó Williamsszel is győzni tudott, Barcelonában, a Spanyol GP-n lett első.