Raikkönen kidőlt, Hamilton a leggyorsabb

2013.03.02. 17:37

Kihagyta a barcelonai F1-teszt harmadik napját Barcelonában Kimi Raikkönen: a Lotus azt közölte, a finnek ételmérgezése van, ezért képtelen vezetni. Azonnal riasztották Párizsban Romain Grosjeant, Raikkönen csapattársát, aki pénteken hazarepült, és a francia délután kettőkor már ott is ült a fekete autóban. Nem jött hiába, 46 kört megtett, míg délelőtt a tartalék, Davide Valsecchi ugrott be az exbajnok helyett, és 16 kört futott. Raikkönen vasárnap várhatóan már autóba ülhet.

A nap végre száraz pályán telt, és Lewis Hamilton tesztcsúccsal győzött. Jócskán megverte a második Felipe Massát is, akinek húsz perccel a zárás előtt leesett a Ferrarijáról egy kerék. A Merciben nagyon kevés benzin lehetett, gyínítható, hogy időmérő-beállítással ment az angol.

A harmadik a visszatérő Adrian Sutil lett, a negyedik-ötödik a két Williams, Maldonado és Bottas, itt előbbi délelőtt, utóbbi délután vezette a kocsit.

Mark Webber a Red Bull-lal hosszú etapokat ment, és hetedikként zárt a sauberes Esteban Gutierrez mögött.

Vasárnap befejeződik a tesztszezon, a következő fellépés március 15-én lesz Melbourne-ben, az Ausztrál Nagydíjon.

Második barcelonai teszt, 3. nap, végeredmény

1.  Lewis Hamilton        Mercedes      1m20.558s            117     kör
2.  Felipe Massa          Ferrari       1m21.266s  + 0.708s  94      
3.  Adrian Sutil          Force India   1m21.627s  + 1.069s  109     
4.  Pastor Maldonado      Williams      1m22.305s  + 1.747s  34      
5.  Valtteri Bottas       Williams      1m22.468s  + 1.910s  31      
6.  Esteban Gutierrez     Sauber        1m22.553s  + 1.995s  99      
7.  Mark Webber           Red Bull      1m22.658s  + 2.100s  59      
8.  Sergio Perez          McLaren       1m22.694s  + 2.136s  101     
9.  Jean-Eric Vergne      Toro Rosso    1m23.223s  + 2.665s  114     
10.  Romain Grosjean       Lotus         1m23.380s  + 2.822s  46      
11.  Davide Valsecchi      Lotus         1m23.448s  + 2.890s  16      
12.  Jules Bianchi         Marussia      1m24.028s  + 3.470s  74      
13.  Giedo van der Garde   Caterham      1m24.235s  + 3.677s  126