Aggódunk Raikkönen miatt

2013.03.18. 12:51

Kissé váratlanul nyerte a szezon első Forma-1-es futamát Kimi Raikkönen vasárnap, a Lotus taktikai húzását, ami valójában technikai volt, vagyis hogy két kerékcserével oldották meg a futamot az ellenfelek háromja helyett, senki nem tudta követni.

A favoritnak hitt Red Bull, ami könnyedén szerezte meg az első sort az időmérőn, az időjárást okolja.

"Egyszerű, a gumik döntöttek. Nem tudtuk a megfelelő működési ablakban használni a gumikat, bármi is az oka, nem tudjuk. A körülmények nem kedveztek nekünk, négy-öt kör után rájöttünk, hogy Seb autója keményen használja a gumikat, és három kiállásra kényszerülünk. Kimi volt az egyetlen pilóta-autó-kombináció, ami képes volt két kiállásra, és féltávtól nyilvánvalóvá is vált ez. Ráadásul aztán ő futotta a leggyorsabb kört, olyan öreg gumin, amivel mi menni sem tudtunk volna. Sokat tanultunk, és reméljük, Malajziában nem lesz ilyen hűvös. Mindent figyelembe véve a harmadik hely nagyon jó eredmény" - magyarázta Chris Horner csapatfőnök az Autosporton.

   kimihide

Raikkönen elmondta, ráadásul úgy ment végig mindössze három szett gumival, hogy meg sem erőltette se magát, se az autóját, egy pillanatig nem kellett 100 százalékon vezetnie. Élete legkönnyebb győzelmének nevezte a húszból a melbourne-it.

Fernando Alonso második lett, Vettel Red Bullját simán verte, de a Lotus ellen esélye sem volt. Elárulta, bár örül a kezdésnek, a finn teljesítménye zavarja a Ferrarit.

"Aggódunk, bizony. A Lotus remek munkát végzett, Kimi fantasztikusan vezetett, és képes volt két kerékcserére. Ki kell elemeznünk a helyzetet, ám csupán négy napunk van. Kicsit sajnáljuk, hogy nem tudtunk nyerni, csakhogy Kimi és a Lotus nagyszerű volt, úgyhogy csak gratulálhatunk. És végülis én is nagyon örül ennek a kezdésnek."

Hétvégén máris jön a következő futam, úgyhogy nincs sok idő a felzárkózásra. Malajziában elméletileg nagyon meleg lesz, de ha leszakad az ég, mint szinte mindig az utóbbi öt évben, az nagy hőmérséklet-ingadozást eredményezhet. A meleg a Red Bull szerint nekik kedvezne, a Ferrarinak nem tudni, mi lenne a legjobb, míg a Lotus tavaly egyértelműen a legforróbb futamokon volt a leggyorsabb.