Újabb 4 kerékcserés F1-futamok jönnek
Nem változtathat a keverékeken a Pirelli sem Silverstone-ra, sem később a szezonban, az előzetesen tervezett módosítás elmarad, így újabb sokkiállásos versenyre lehet számítani - állítja Paul Hembery, a gumiszállító sportigazgatója. Újra lesz négykerékcserés futam is, mint a spanyol volt, akár már a jövő hétvégi, silverstone-i az lehet.
"A csapatok egyre jobban bánnak a gumikkal, ahogy az előző években láttuk, mire Magyarországra érünk, rendeződnek a dolgok. De lesznek még kemény versenyeink. Jön Silverstone, ahol, ha meleg lesz, nehéz futam vár ránk. Vagyis valószínűleg akad még pár négy kiállásos GP, amit nem szerettünk volna. Változtatnunk kellett volna a kemény keveréken, hogy ezt elkerüljük, ám ehhez az istállók teljes egyetértése kellene, és az sosem lesz meg" - idézte az Autosport Hemberyt.
Korábban eldöntötték, Kanadára módosítják a keményet, majd úgy volt, hogy a Brit Nagydíjra, ám mivel a Ferrari, a Lotus és a Force India továbbra sem egyezik bele, minden marad a régiben - ez különben a FIA kívánsága is, a szervezet szerint is csak akkor kellene lépni, ha a biztonság lenne veszélyben. Máskülönben szezon közben ne variálják a körülményeket, mondja a szövetség.
A Spanyol GP-n 77 kerékcsere volt, néhány pilóta, de leginkább a brit újságírók morogtak, hogy ez már túl sok, nincsenek igazi előzések, akinek új gumija van, simán elmegy a kopottabbal futó mellett, ráadásul az egész követhetetlenné válik. A szurkolók és a média másik része, illetve a pilóták többsége szerint jól van így, ahogy van, ebben a szezonban több kerékcsere lesz, mint eddig.