Lesíeltek Schumacher tragikus pályáján
Lecsúsztak a Bild riporterei azon a meribeli sípályán, amelyen vasárnap életveszélyes síbalesetet szenvedett Michael Schumacher. A hétszeres Forma-1-es világbajnok azóta is kómában van, többször műtötték agysérüléseit. Állapota kedden kritikusról kritikus, de stabilra javult, ám továbbra is veszélyben az élete, és orvosai nem tudnak nyilatkozni sem esélyeiről, sem a bukás lehetséges egészségügyi következményeiről.
Schumacher két pálya között bukott, amikor egyikről át akart menni a másikra, de a szűzhó alatt egy észrevehetetlen szikla megdobta, elesett, és fejjel előre landolt egy másik sziklán. Sisakot viselt, ez mentette meg az azonnali haláltól. A fejvédő összetört a becsapódásnál.
A Bild új információja, hogy társai, akik azonnal riasztották a hegyimentőket, arról számoltak be, hogy Schumacher jobb füle vérzett, vagyis rögtön tudni lehetett, hogy óriási a baj. A német expilóta ekkor még magánál volt, ám a helikopteren elvesztette az eszméletét, amit azóta sem nyert vissza. Állítólag a gépen már nem is lélegzett, le is kellett szállniuk félúton, hogy intubálják a volt versenyzőt.
Az újság úgy tudja, Schumacher egy társához akart átsíelni, aki a másik pályán bukott, és mivel vasárnap reggelre a környéken havazott, még nyomok is alig lehettek a hóban. További szerencsétlen körülmény, hogy kötése nem oldott ki.
Ahogy a Bild-videón látszik, nem egy nehéz vagy meredek pályarész az, amin Schumacher bukott, és bár sziklák között lehet átjutni a másik pályára, az sem egy problémás szakasz. Rengeteg sínyom látszik, sokaknak sikerült átmenniük, és az újságíró is másodpercek alatt gond nélkül átsíelt rajta.
Schumacher állapota továbbra is stabil, de életveszélyes, vagyis változatlan a keddihez, illetve a szerdaihoz képest. Csütörtökön nem is terveznek újabb sajtótájékoztatót orvosai, közlemény sem várható, hacsak közben nem jön valami, akár pozitív, akár negatív fejlemény.