Nagy meglepetésre az újonc Kevin Magnussen végzett az élen a jerezi teszt harmadik napján, ráadásul úgy, hogy a dán csak délután vezette a McLarent, miután a keddi problémák miatt Jenson Button nem tudott vezetni, így megkapta a csütörtök délelőttöt. Magnussen ráadásul a három nap leggyorsabb körét futotta.
Chequered flag. An impressive first outing for @KevinMagnussen. #Jerez #F1 pic.twitter.com/Vm9cjevMep
— McLaren (@McLarenF1) January 30, 2014
A McLaren második napja élen, és a négy leggyorsabb kört Mercedes-motorral szerelt autó futotta, amely alapján elmondható - a tegnapi eredményekkel együtt -, hogy a Mercedes nem csak megbízható, de erős motort rakott össze.
A Red Bull és a többi Renault-motoros csapat számára katasztrofális nap volt a csütörtök. Daniel Ricciardo mindössze 3 kört futott, a csapat pedig már kora délután bejelentette, hogy idő előtt befejezik, csakúgy, mint szerdán, miután folyamatos túlmelegedést tapasztaltak a motor környékén. A feltehető ok: a Red Bullban túl szűk helyre próbáltak mindent összepakolni, így nem maradt elég hely a Renault-motor elektronikai rendszerének. Egész nap dolgoztak a problémán, egyelőre viszont nem találták meg az ideális megoldást. A csapat két legfontosabb embere, Christian Horner és Adrian Newey vissza is tért az angliai központba, Jerezben már nem tudnak többet tenni.
A legjobb Renault-s Vergne volt a Toro Rossóval, ő 30 kört teljesített, és még a ma bemutatott Marussia-Ferrari is lenyomta a világbajnok RBR-t, még ha nem is volt mért ideje.
Straight out of the garage & a good clean installation lap. We couldn't have asked for any more than that! #MR03 pic.twitter.com/3x3gZoOxKZ
— Marussia F1 Team (@Marussia_F1Team) January 30, 2014
Több csapatnál is voltak leállások, a Ferrarit először vezető Alonso, Hülkenberg és a caterhames Frijns miatt is meg kellett szakítani az edzést, míg Sutil a Sauberrel kisebb balesetet szenvedett. Csak a kocsi sérült, a pilóta nem, valamilyen technikai hiba lehetett.
A harmadik tesztnap végeredménye
1. Kevin Magnussen (McLaren-Mercedes) 1:23,276, 52 kör
2. Felipe Massa (Williams-Mercedes) 1:23,700, 47 kör
3. Lewis Hamilton (Mercedes) 1:23,952, 62 kör
4. Jenson Button (McLaren-Mercedes) 1:25,030, 40 kör
5. Fernando Alonso (Ferrari) 1:25,495, 58 kör
6. Nico Hulkenberg (Force India-Mercedes) 1:26,096, 17 kör
7. Jean-Eric Vergne (Toro Rosso-Renault) 1:29,915, 30 kör
8. Adrian Sutil (Sauber-Ferrari) 1:30,161, 34 kör
9. Robin Frijns (Caterham-Renault) Nincs ideje, 10 kör
11. Max Chilton (Marussia-Ferrari) Nincs ideje, 5 kör
10. Daniel Ricciardo (Red Bull-Renault) Nincs ideje, 3 kör
Jerezben folytatódott a Forma-1-es teszt a 3. nappal. Újonc az élen, baleset és Red Bull-szenvedés: gondban a világbajnok és a Renault. A McLaren és a Mercedes viszont szépen halad.
aki majdnem teljesen készen áll, hogy megkezdje a délutáni menetet.
Quasi pronti per la sessione pomeridiana. Nearly set for the afternoon session. #AloIn #FerrariSamurai pic.twitter.com/bB2CODh3Gn
— Scuderia Ferrari (@InsideFerrari) January 30, 2014
10 köre van a hollandnak, de most nekiállnak némi változtatásnak a Caterhamen, úgyhogy egy darabig biztos nem látjuk a pályán.
délelőtt, ezért nem tesztelt. Lehet, hogy a pályán is a váltó ugrott szét.
nem fér el a Red Bullban a Renault-motor mellett, ez egyébként érthető módon nem tetszik a motorgyártónak, mert már rég tesztelhetnének.
már félig, így lehet, hogy hamarosan előbukkan a Marussia is.
Driver in a racesuit! Could this be...a sign? @maxchilton looking V relaxed ahead of the #MR03's maiden run pic.twitter.com/GnB9PPNUoV
— Marussia F1 Team (@Marussia_F1Team) January 30, 2014
A SkySports szakírója szerint nagyon fúrnak a Red Bullnál, ennek oka pedig az lehet, hogy a turbó és az akkumulátor vezérlőjének burkolata túl szoros, tehát nem a Renault-motorral van a gond.
Lots of drilling in RB pit. Seems turbo and battery control unit packaging is too tight, not a Renault prob pic.twitter.com/oP9HK0OZX4
— Ted Kravitz (@tedkravitz) January 30, 2014
és bevitte a Saubert.
A Force Indiának köszönhetően: síri csend.
Not a great deal happening on the track at the moment... but at least the day is gifting us with a glorious sunshine! pic.twitter.com/Hx54jNbWoc
— Sahara Force India (@clubforce) January 30, 2014
úgyhogy itt egy újabb néznivaló - Hamilton.
a pálya, most Sutil hajtott ki.
eddig, hanem most eszik épp, ezért olyan csendes minden a Williamsnél.
A holland mögött pedig üres marad a pálya.
Frijns marad kint, pedig úgy tűnik, hogy a Caterham köhög. Talán meglesz az első mér köre? Sutil a Sauberrel viszont visszament a bokszba.
Sutil és Frijns a pályán, az egyikük motorja pedig nem természetes hangokat ad ki az Autosport szerint.
holnap a Caterham szerint. Szerda reggel mesterségesen locsolták fel a pályát, miután kedd este esett az eső, ezért a Pirelli úgy döntött, hogy előre hozza a péntekre tervezett esős tesztet, ám végül nem jött be a számításuk, később már nem esett.
Úgyhogy akár mehet is a holland.
várja, hogy indulhasson. Így fest a holland a Caterhamben.
Így elviekben mindjárt folytatódhat a teszt.
Vergne Renault-jának a hangja.
1-1 a három motorgyártónak, miután Alonso (Ferrari) és Ricciardo (Renault) is leállt már egyszer, bár egyikük esetében sem mondták meg, mi volt a gond. Ők viszont viszonylag gyorsan visszatérhettek a pályára.
ez a menet Hülkenbergnek, aki le is áll az 5-ös kanyarban. Piros zászló, ismét.
kihajt, a németnek csak 6 köre van a Force Indiával, ami jóval kevesebb, mint amit a többi mercedeses ment eddig.
Egyben a Williams, a végére már nem volt igazi a Pirelli, kezdett kicsúszni az 1:28-as időkbe.
1:27,5 körüli időket megy stabilan.
zár Button, illetve az eddigi leggyorsabb körrel. A McLarennél a dán újonc, Kevin Magnussen jön.
... And now for something a little different. @KevinMagnussen #F1 #Jerez pic.twitter.com/mPR9c2iHMw
— McLaren (@McLarenF1) January 30, 2014
1:26,435-re javít, de még mindig csak negyedik.
Ő már kint is van a pályán, hogy megkezdje a délutáni menetet.
Igazából nem is, csak viccelnek.
…we might roll out with the Rod Bell this afternoon, fancy a ride? pic.twitter.com/HfjYmupoLX
— Red Bull Racing (@redbullracing) January 30, 2014
és az RB10, amikor épp nem füstölnek. A Red Bull egyébként nem aggódik a kevés kör miatt, a kevesebb több, írják twitteren.
|