A Brit Nagydíj végleges rajtsorrendje

2014.07.05. 21:08

Nico Rosberg megtartotta első helyét a 2014-es Brit Nagydíj időmérője után, ám a mezőnyben öt pilótát is rajtbüntetéssel sújtottak különböző vétségek miatt.

Az eredetileg 13. időt autózó Max Chilton Marussiájában ki kellett cserélni a váltót a harmadik szabadedzés után, így automatikusan 5 rajthelyes büntetést kapott. Ám emiatt csak a 17. helyre csúszott vissza, mivel Pastor Maldonadót is büntették - neki túl kevés üzemanyag maradt az időmérő végére az autójában, ezért nem tudott kellő mennyiségű mintát adni belőle.

Maldonadót emiatt kizárták az időmérőről, de csak a 20. helyre csúszott vissza, mert mindkét Caterham a 107 százalékos időhatáron kívül maradt, de a mezőny végéről ők is elindulhatnak.

Esteban Gutierrez még az Osztrák Nagydíj után kapott 10 rajthelyes büntetést, amiért veszélyesen engedték elindulni a kerékcsere után, de csak öt hellyel került hátrább, mert nem kerülhetett olyan autók mögé, amelyek nem teljesítették az időmérőt, illetve Maldonado a későbbi büntetés miatt került mögé.

A halmozott rajthelyes büntetések miatt a két Williams-versenyző, Valtteri Bottas és Felipe Massa egyaránt három helyet került előre a 17-18. helyről, mint ahogy Fernando Alonso is ennyit lépett előre a Ferrarival.

A Brit Nagydíj végleges rajtsorrendje

  1. Nico Rosberg - Mercedes
  2. Sebastian Vettel - Red Bull-Renault
  3. Jenson Button - McLaren-Mercedes
  4. Nico Hülkenberg - Force India-Mercedes
  5. Kevin Magnussen - McLaren-Mercedes
  6. Lewis Hamilton - Mercedes
  7. Sergio Pérez - Force India-Mercedes
  8. Daniel Ricciardo - Red Bull-Renault
  9. Danyiil Kvjat - Toro Rosso-Renault
  10. Jean-Éric Vergne - Toro Rosso-Renault
  11. Romain Grosjean - Lotus-Renault
  12. Jules Bianchi - Marussia-Ferrari
  13. Adrian Sutil - Sauber-Ferrari
  14. Valtteri Bottas - Williams-Mercedes
  15. Felipe Massa - Williams-Mercedes
  16. Fernando Alonso - Ferrari
  17. Max Chilton - Marussia-Ferrari
  18. Kimi Räikkönen - Ferrari
  19. Esteban Gutiérrez - Sauber-Ferrari
  20. Pastor Maldonado - Lotus-Renault
  21. Marcus Ericsson - Caterham-Renault
  22. Kobajai Kamui - Caterham-Renault

A futam vasárnap 14 órakor kezdődik.