Őrült baleset az utolsó kanyarban
Nico Prost, a négyszeres F1-világbajnok Alain Prost fia szerezte meg az első pole pizíciót a Pekingben indult elektromos versenysorozatban, a Forma-E-ben, és lényegében az utolsó kanyarig versenyben is volt, ám egy buta baleset miatt ő, és az első helyért vele küzdő Nick Heidfeld is kiesett a versenyből.
Az utolsó kanyar előtt Heidfeld támadta meg a franciát, belső ívre is került, ám Prost ráhúzta a kormányt és meglökte a németet, akinek a Venturiját előbb megdobta egy rázókő, majd szinte lassulás nélkül, a kocsi oldalával a szalagkorlátba vágódott. Többször is megpördült a levegőben, majd a tetején állt meg, de Heidfeld sérülés nélkül szállt ki így is az autóból.
Prostnak csak félre kellett állnia, ő gond nélkül megúszta, a győzelem viszont így az Audi Sport ABT-s Lucas Di Grassi ölébe hullott, aki mögött Franck Montagny lett a második az Andrettivel, a harmadik pedig Sam Bird lett igen komoly, 19 másodperces hátránnyal a Virginben.
A 20 fős mezőnyből heten nem fejezték be a versenyt, Bruno Senna már az első körben kiesett, a veterán Jarno Trulli két kört bírt, utánuk Sebastien Buemi, Szato Takuma, majd Ho-Pin Tung esett ki.
A futamon természetesen megvoltak az első autócserék is, hiszen egy akkumulátorral nem bírják végig a versenyt a kocsik. Ez élesben így festett a Virginnél.
PitStops #FormulaE style http://t.co/Ywdpaezldk
— Mattzel89 (@Mattzel89) September 13, 2014
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.