Etelka, Aletta
-5 °C
0 °C

Óriásit szív Alonso és a McLaren-Honda

2015.01.05. 10:55

Többéves fejlesztési hátrányba kerül az F1-hez idén, hét év után újracsatlakozó Honda, illetve istállója, a McLaren az FIA szabályértelmezése miatt. Amint arról már írtunk, a motorfejlesztési háborúban szemben álló Mercedes és a többiek képtelenek voltak megállapodni, hozzá lehessen-e nyúlni idén szezon közben is a turbómotorokhoz, ám végül egy kiskapu a többség javára, a Merci ellen döntött.

Amint ugyanis egy hónapja a Ferrari technikai igazgatója, James Allison felvetette, nincs benne a szabály szövegében, hogy mikorra kell homologizáltatni, azaz bevizsgáltatni a 2015-ös motorok végleges változatát - és ezt most az FIA is elismerte.

A lényeg: idén egész évben lehet változtatni a motorokon. A bonyolult turbós rendszert 66 egységre osztották, ebből öt érinthetetlen. A szabályok szerint a maradék 61-ből 32-n lehet módosítani, azaz nagyjából az alkatrészek felén.

A Ferrari és a Renault így szabadon fejleszthet, dolgozhat, akár utol is érheti a legjobb, így a nyitás ellen folyamatosan lobbizó Mercedest.

A Honda viszont katasztrofális helyzetbe került.

Charlie Whiting FIA-ellenőr az Autosportnak elmondta, hogy mivel a japánok idén kapcsolódnak be a turbós F1-be, így az vonatkozik rájuk, mint a többiekre, amikor tavaly elsőévesek voltak: február 28-ig le kell adniuk a motorjuk végleges változatát, amihez az egész szezon alatt aztán hozzá sem nyúlhatnak.

Fernando Alonso és új csapata így alapvető hátránya mellé az év végére még jobban lemaradhat a többiektől. Egyetlen esélyük, hogy megtámadják a FIA értelmezését - amint tette azt most a Ferrari és a Renault -, ugyanis az sincs konkrétan leírva, hogy az új csatlakozóknak február 28-ig homologizáltatniuk kell. Ahogy Whiting elmondta, a szövetségnél úgy gondolják, hogy mivel a többieknek is kellett egy éve, így a Hondára vonatkoztatva is ez az igazságos.

Alonso nagy reményekkel igazolt a McLaren-Hondához, aminek első tesztje december elején csapnivalóan sikerült, a japán motorral két nap alatt egyetlen normális kört sem tudott megtenni a kocsi.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!