Árpád
-3 °C
4 °C
Index - In English In English Eng

Lauda: Tönkretettük Hamilton versenyét, túlreagáltunk

GettyImages-474615354
2015.05.26. 10:00

A mérnökök és a csapatfőnök Toto Wolff után a másik Mercedes-csapatvezető, Niki Lauda is elnézést kért Lewis Hamiltontól a Monacóban történtek miatt: az utolsó 10 kör előtt feleslegesen hozták ki kerékcserére az angolt az élről, nem vezetett eléggel, így csak harmadiknak tudták visszaküldeni, ott is futott be. 64 körön át élen állt, 20 másodperces előnyt autózott össze, mégis csapattársa, Nico Rosberg nyert, Vettel előtt.

"Lewisnak megszakadt a szíve, de nekem is, mindenkinek a csapatnál. Lewis beszólt, hogy aggódik a gumik miatt, mi meg túlreagáltuk azzal, hogy kihoztuk, ami óriási hiba volt. Semmi szükség nem volt erre, szarvashiba, hiszen Monacóban nem lehet előzni. Bocsánatot kértem tőle és a szerelőitől, tönkretettük a versenyét" - mondta az Autosportnak.

Wolff szerint Hamilton erős, ahogy mindent, ezt is fel fogja dolgozni, és még erősebben tér majd vissza a következő, jövő hétvégi Kanadai GP-n.