További Forma-1 cikkek
- Negyvenéves lett Sir Lewis Hamilton, aki a legnagyobb kapuzárási klisét mutatta be
- Már külföldön is híre ment a különleges magyar kollekciónak
- Örömhírt jelentett be Michael Schumacher lánya
- Nincs több kérdés, az utolsó szabad ülés is elkelt az F1 következő idényére
- Fél lábbal az F1-ben marad a korábbi csapatához visszatérő Valtteri Bottas
Izgalmas és változatos futamot nyert meg Lewis Hamilton Silverstone-ban, amikor harmadszor győzött a Brit GP-n vasárnap délután.
Pocsékul kezdett a bajnok a pole-ból, Massa a harmadik helyről lerajtolta, de még Bottas is, a finnt viszont pár kanyar után sikerült visszaelőznie. Rosberg is elrontotta a startot, csak negyedik volt.
Hátul a kavarodásban koccant a két Lotus és a két McLaren-Honda, Grosjean és Maldonado fel is adta, Buttonnak szintén ki kellett állnia. Alonso megúszta egy orrcserével. Versenybalesetek voltak, a McLarenek el sem kerülhették a koccanást, Alonso kocsija bevágódott Button elé, menthetetlen volt a helyzet.
Jött a biztonsági kocsi, és az újrarajtnál Hamilton megpróbálta megelőzni Massát, de ez olyan jól sikerült, hogy durván elfékezte magát, lecsúszott a bukótérbe, és Bottas is elment mellette.
A finn szenzációsan gyors volt, tolta le Massát, de a Williams nem akarta, hogy előzzön. Aztán megmondták neki, ha tud, elmehet csapattársa mellett, de az jól védekezett, így nem jött össze a manőver. Pedig ha előre engedik, elhúzott volna. A Williams nem a csapat, hanem Massa érdekeit nézte, korrekt volt vele, de ez könnyen lehet, hogy a győzelmébe került, mert Bottasban ma benne volt az első siker.
Így viszont Massa feltartotta Bottast, Hamilton simán rajtuk maradt, és Rosberg sem szakadt le róluk. A 20. körben az angol lépett is, ő cseréltetett először kereket. Utána jött Rosberg, majd a Williamsek, és Hamilton simán az élre került a kiállások után.
Massa lemaradt tőle, Bottast kergette Rosberg. Úgy tűnt viszont, beáll a sorrend, mert a német nem volt gyorsabb a Williamseknél.
Közeledett viszont az eső, a pilótákat folyamatosan tájékoztatták, hogy csapadék érkezik. 15 körrel a vége előtt meg is jött egy zápor, de nem volt akkora, hogy átmeneti gumira kelljen váltani. Raikkönen azért az ötödik helyről megtette, hibás döntésnek bizonyult, mert hamar elállt az eső.
Rosberg nagyon érezte a köztes körülményeket, előbb Bottast, majd Massát előzte meg, és üldözőbe vette Hamiltont. Már csak két másodpercre volt tőle, amikor hét körrel a vége előtt jött az erősebb zivatar, és Hamilton újra jól kapcsolt, ő ment ki először átmeneti gumiért az elsők közül.
Tökéletes döntés volt, mert az eső erősödött, és a többieknek is követniük kellett az angolt, felrakatták az esőgumit.
Hamilton megerősítette az első helyét, a Williamsek viszont teljesen lemaradtak, Vettel is eléjük került a Ferrarival, a harmadik helyre. Miközben Raikkönen intermediate-jei elkoptak, és a második esőben újra cserélnie kellett - nyolcadiknak esett vissza, pedig a csapadék előtt még csapattársa előtt volt.
A sok kieső miatt hátrébb Alonso bejött a top10-be, és ott is maradt a végéig, megszerezve első pontját a McLarennel visszatérése óta.
Az élen csak az időjárás változott, a befutóra újra kisütött a nap, a zászló Hamiltont intette le Rosberg és Vettel előtt. Massa és Bottas a 4-5. helyen végzett, igen csalódottak lehetnek, főleg ha majd megnézik, mit tudott volna Bottas, ha hagyják előre menni.
Hamilton 17 pontra növelte előnyét 38. futamgyőzelmével, Silverstone-ban harmadszor győzött 2008 és tavaly után. Megkapta az áhított aranytrófeát is.
Különösen a közönségnek volt hálás, minden idők egyik leglassabb tiszteletkörét futotta, ahol lehetett, kiment a bukótérre, hogy minél közelebb legyen a hazai rajongókhoz.
Most három hét szünet, aztán július utolsó hétvégéjén jön a Magyar Nagydíj.
A Brit GP végeredménye, és a bajnoki állás
1 Lewis Hamilton Mercedes 1h31m27.729s2 Nico Rosberg Mercedes 10.956s
3 Sebastian Vettel Ferrari 25.443s
4 Felipe Massa Williams/Mercedes 36.839s
5 Valtteri Bottas Williams/Mercedes 1m03.194s
6 Daniil Kvyat Red Bull/Renault 1m03.955s
7 Nico Hulkenberg Force India/Mercedes 1m18.744s
8 Kimi Raikkonen Ferrari 1 Lap
9 Sergio Perez Force India/Mercedes 1 Lap
10 Fernando Alonso McLaren/Honda 1 Lap
11 Marcus Ericsson Sauber/Ferrari 1 Lap
12 Roberto Merhi Marussia/Ferrari 3 Laps
13 Will Stevens Marussia/Ferrari 3 Laps
- Carlos Sainz Toro Rosso/Renault Retirement
- Daniel Ricciardo Red Bull/Renault Retirement
- Max Verstappen Toro Rosso/Renault Spun off
- Pastor Maldonado Lotus/Mercedes Collision
- Jenson Button McLaren/Honda Collision
- Romain Grosjean Lotus/Mercedes Collision
- Felipe Nasr Sauber/Ferrari Not started
1 Lewis Hamilton 194
2 Nico Rosberg 177
3 Sebastian Vettel 135
4 Valtteri Bottas 77
5 Kimi Raikkonen 76
6 Felipe Massa 74
7 Daniel Ricciardo 36
8 Daniil Kvyat 27
9 Nico Hulkenberg 24
10 Romain Grosjean 17
11 Felipe Nasr 16
12 Sergio Perez 15
13 Pastor Maldonado 12
14 Max Verstappen 10
15 Carlos Sainz 9
16 Marcus Ericsson 5
17 Jenson Button 4
18 Fernando Alonso 1
19 Roberto Merhi 0
20 Will Stevens 0
1 Mercedes 371
2 Ferrari 211
3 Williams/Mercedes 151
4 Red Bull/Renault 63
5 Force India/Mercedes 39
6 Lotus/Mercedes 29
7 Sauber/Ferrari 21
8 Toro Rosso/Renault 19
9 McLaren/Honda 5
10 Marussia/Ferrari 0