Eldőlt, jövőre is Ferrarit vezet Kimi Räikkönen
Nem vártak a nyári szünetig a döntéssel a Ferrarinál, már a hétvégi Brit Nagydíj kezdése előtt, péntek reggel bejelentették, hogy 2017-re is szerződést hosszabbítottak a csapat pilótájával, Kimi Räikkönennel.
A 36 éves korábbi világbajnok finn jövőjét korábban az idei eredményeitől tették függővé, Räikkönen pedig valóban jól ment idén: 9 futam után 96 pontja van, ugyanannyi, mint csapattársának, Sebastian Vettelnek.
De talán még ennél is fontosabb a Ferrari számára, hogy amíg tavaly az egész szezonban három dobogót szerzett, addig idén már most négyszer befért az első háromba. Az előző hétvégén, az Osztrák Nagydíjon is harmadik lett.
Räikkönen helye lett volna a legvonzóbb a 2016-os szezon után a Forma-1-ben, ha a Ferrari elengedte volna, többek között a Red Bull ausztrálját, Daniel Ricciardót is hírbe hozták a csapattal, ám a pénteki bejelentés után még egy évig marad a találgatás, hogy ki váltja majd a finnt az olasz istállónál.