Elkaszálták a fejvédő keretet az F1-csapatok
Amint az várható volt, és mi is megjósoltuk, az F1-csapatok a glóriás fejvédő 2017-es bemutatása ellen szavaztak a Stratégiai Csoport csütörtöki, genfi ülésén - értesült a Motorsport.com.
A hat voksolásra jogosult istálló egyike sem támogatta száz százalékig a szerkezetet, bár azt egyelőre nem tudni, kik szavazták le, vagy szavazott-e bárki mellette. Már egy nem is elég volt, a bevezetéshez egyhangú döntésre lett volna szükség.
Bernie Ecclestone szintén a biztonsági felszerelés jövő évi bemutatása ellen volt, csak Jean Todt FIA-elnök támogatta abszolút.
Az istállók határozata nem meglepő, a fejvédő keretet eddig csak a Ferrari-pilóták és az RBR-es Daniel Ricciardo próbálta ki, ám ők is csak lassabb körön. Ráadásul egyszerre két glóriás kocsi nem is volt még soha a pályán.
A döntés nem jelenti azt, hogy örökre elvetették a bevezetését, csak azt, hogy 2017-ben még nem láthatjuk a Forma-1-ben.