További Forma-1 cikkek
-
Elkelt a világ egyik legkülönlegesebb versenyautó-gyűjteménye
- „Irreális, hogy Hamilton rögvest világbajnoki címet nyerjen a Ferrarival”
- Molnár Martin Ferrarik, Porschék és Aston Martinok mellett zárta a közel-keleti F4-es bajnokságot
- Megvan a szövetség első áldozata, 16 millió forintnak megfelelő büntetést szabna ki a bűnösre
- Lewis Hamilton fontos kijelentést tett jövőjével kapcsolatban
Bő 20 perc telt el az Abu-Dzabi Nagydíj első pénteki szabadedzéséből, amikor a Toro Rosso-pilóta, Danyiil Kvjat lelassított egy lassú defekt miatt. A hiba hamar láthatóvá vált, és mivel a boxtól messze adódótt, pár kilométer után a felni le is fűrészelte a gumi oldalfalát, így a futófelület teljesen levált. Az orosz nem is jutott el a depóig, félreállt egy biztonságos helyen.

Nem tudni, mi okozhatta a defektet, mert a pályának tisztának kell lennie, és a versenyző nem ütközött neki semminek, nem súrolta le a szalagkorlátot sem. Pláne, hogy még gyors köre sem volt előtte, amiben a gumi használódhatott volna.
Abu-Dzabiban persze nem újdonság a defekt, emlékeznek még Sebastian Vettel 2011-es, start utáni kiesésére?
A Pirelli valószínűleg már dolgozik az ügyön, az új gumik bemutatása mellett más feladatuk is akadt.
A sorrend az edzés felénél a következő volt: 1 Hamilton; 2 Rosberg; 3 Verstappen; 4 Ricciardo; 5 Raikkonen; 6 Perez; 7 Vettel; 8 Grosjean; 9 Bottas; 10 Massa.
Hamiltonnak trükköznie kell, az is megvan, hogyan
Megteszi? Ha nem, tükörből nézheti Rosberg rém egyszerű bajnoki győzelmét. Hacsak nem történik olyasmi, mint 2010-ben ugyanitt, Abu-Dzabiban.
Rosbergnek a végéig sem sikerült erősítenie, 374 ezreddel, elég sokkal lemaradt hamiltontól. Verstappen mögötte viszont még egy tized hátrányban sincs hozzá képest, és a negyedik Ricciardo is félmásodpercen belül van Hamiltonon. Mintha izgulna a német a nagy lehetőség előtt.



Vettel ötödik lett, másodpercen kívül, a Ferrarikkal így vélhetően nem kell komolyan számolni ezen a hétvégén sem. De a kettőkör kezdődő második edzés után többet fogunk sejteni.
A 2. edzés
Első nagyobb eseménye újra Kvjathoz fűződött, újra defektet kapott, újra a bal hátsó. csak ezúttal óriásit pördült is. És sikerült visszaevickélnie a boxba.
A másik furcsaság, hogy Hamiltonnak bő félóra után még nem volt gyors köre a második tréningen. 40 perc után viszont a legjobb idővel nyitott, századokkal előzte meg Rosberget.
Mint kiderült, az állás ezután már nem is változott az élen, Hamilton 79 ezred előnnyel zárta a napot Rosberg előtt. Vettel, Verstappen, Ricciardo és Raikkönen a további sorrend, biztató, hogy még a finnek is csak hat tized a hátránya, míg csapattársának majdnem három.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Megváltozik a labdarúgás egyik ismert szabálya
Az új előírást a nyári klubvilágbajnokságon alkalmazzák először.
március 1., 17:12
- Sport
Kerkez Milos gólját elvették, majd bombagólt kapott a csapata
Egy szöglet után volt eredményes a magyar válogatott futballista, de a VAR közbeszólt.
március 1., 17:50
- Sport
Nagy segítséget kapott a bajnoki címért küzdő Fradi a Diósgyőrtől
Kitűnőre sikerült az új edző bemutatkozása a DVTK kispadján.
március 1., 19:16
- Mindeközben
Selena Gomez hagyta, hogy vőlegénye sminkelje ki, a végeredményre nem voltunk felkészülve
tegnap, 21:00
- Mindeközben
Valóra vált a forgatások alatt A Fehér Lótusz 3. évadának egyik felkavaró jelenete
tegnap, 18:55
- Címlapon
A bajnoki hajrá előtt leváltotta Szoboszlai Dominikot a Liverpool
A vörösök történelmi meccsével folytatódhat a magyar középpályás nagy sorozata.
tegnap, 20:05
- Sport
Marozsán Fábián megsérült, fel kellett adnia a meccsét Indian Wellsben
Egy rossz mozdulat után már el sem tudott indulni rendesen a labdákra.
tegnap, 22:08
- Sport
A magyar színekben versenyző műkorcsolyázó 21. lett a debreceni vb utolsó napján
Délután sporttörténelmi pillanatot is láthatott a közönség.
március 1., 19:59
- Sport
Gulácsiék szinte azonnal gólt szereztek, de végül kikaptak hazai pályán
Dárdai Bence viszont győztes csapat tagja volt a Bundesligában.
március 1., 18:04
- Sport
Négymillió fontért elkótyavetyélte az Arsenal, most Monacóban ontja a mesterhármasokat
Hét meccs, tíz gól, három tripla.
március 1., 19:17
- Címlapon
Bloomberg: Vlagyimir Putyin kész tárgyalóasztalhoz ülni, egyetlen feltétellel
A NATO békefenntartóinak jelenlétét továbbra is elítéli.
tegnap, 21:12
- Mindeközben
Lilu kipróbálná magát a Cápák között vállalkozójaként is, de Máté Kriszta nem engedi
tegnap, 17:52
- Sport
Az utolsó pillanatokban csúszott ki a győzelem az Inter kezéből az olasz bajnokság csúcsmeccsén
Federico Dimarco gyönyörű szabadrúgásgólja csak egy pontot ért a címvédőnek.
március 1., 20:24
- Sport
Mateta 25 öltéssel megúszta a kungfurúgást, sőt már haza is engedték a kórházból
A bíró előbb VAR-ozott, csak utána állította ki a kapust...
március 2., 07:11
- Mindeközben
Sub Bass Monster nem herdálta el a pénzét, ügyesen fektetett be, így most nincsenek anyagi gondjai
tegnap, 16:45
- Sport
Az MTK úgy elverte idegenben az Újpestet, mint jég a határt
A lila-fehérek immár hat kör óta nyeretlenek az NB I-ben.
március 1., 21:27
- Sport
Sorozatban 21. alkalommal jutottak döntőbe a győri női kézisek a Magyar Kupában
A kisalföldi csapat ellenfele a címvédő Ferencváros lesz a vasárnapi fináléban.
március 1., 17:00
- Címlapon
Az Európai Tanács vezetője szerint Magyarország elszigetelődött, rögtön jött is rá a válasz
António Costa is megszólalt az EU-csúcs után.
tegnap, 08:30
- Mindeközben
Különös dolog történt Rubint Réka otthonában, a biztonsági kamerát visszanézve a szava is elakadt
tegnap, 15:40
- Mindeközben
Palácsik-Ráthonyi Tímea betekintést engedett Beverly Hills-i otthonába, lessen be ön is!
tegnap, 13:20
- Sport
Hat éve nem vetemedett ilyesmire az olimpiai bajnok
Felidegesítette a másodedző...
március 2., 08:45
- Sport
Nikitscher Tamás megszerezte első pontját Spanyolországban
Négy vesztes meccs után jött a hazai döntetlen.
március 1., 07:15
- Sport
Messi nélkül érkezik a Miami, a klub kitalálta, hogyan kárpótolja a nézőket
Egyszer-egyszer a nyolcszoros aranylabdásnak is pihennie kell...
március 2., 08:44
- Sport
Nem bírt egymással a Zalaegerszeg és a Nyíregyháza
A ZTE már négy meccs óta veretlen hazai pályán az NB I-ben.
március 1., 16:44
- Címlapon
Már világszerte minden tizedik nő ettől szenved, mégis rengeteg tévhit övezi
A mai napig óriási homály fedi a nőgyógyászati betegségek okát és kezelését Magyarországon is.
tegnap, 21:25
- Címlapon
Donald Trump az asztalra csapott, azonnali felszólítást küldött Kijevnek és Moszkvának
tegnap, 05:52
- Sport
Emberrablók fogságába került az edzésre tartó válogatott futballista
Felfegyverzett bűnözők csaptak le rá.
március 1., 15:04
- Címlapon
Szakértő a pozsonyi késelésről: „Azt hiszik, hogy az erőszak elfogadott eszköz lehet a problémák megoldására”
Külföldieket és színes bőrűeket is értek támadások Pozsonyban.
tegnap, 20:23
- Sport
Megvan a FIA első áldozata, 16 millió forintnak megfelelő büntetést szabna ki
Minden, ami a Formula–1-es teszten történt: áramkimaradás, parkoló busz, zuhanó üvegpanel.
március 1., 14:08
- Címlapon
Fico kettős játszmája: rájött, hogy börtönbe is kerülhet, és inkább másokat nyom víz alá
Tudtára adták, hogy nem tekintik szalonképes politikusnak.
tegnap, 17:39
- Sport
Ízekre szedik a szurkolók Cristiano Ronaldót az al-Nasszr újabb zakója után
Vereség a századik szaúdi mérkőzésén.
március 1., 11:14
- Sport
Brutális kungfurúgással küldte kórházba ellenfelét a Millwall kapusa az FA-kupában
A sérült játékost percekig ápolták, még az oxigénpalack is előkerült.
március 1., 14:49
- Címlapon
Amerikának egyáltalán nem tetszik az arab csúcson elfogadott gázai újjáépítési terv
Lehet, hogy az Egyesült Államok értetlenkedése ver éket Washington és közel-keleti szövetségesei közé?
tegnap, 21:23
- Címlapon
Példát statuálnak az oroszok a Renault gyárával, figyelmeztetés lehet a többieknek
Oroszország reagál a szankciókra.
tegnap, 12:10
- Címlapon
Valami készül, támadás jöhet a kormánytól
Bejelentésre készülhet Orbán Viktor, először mond beszédet jegybankelnökként Varga Mihály.
tegnap, 08:50