A Ferrari felnyomta a Merci találmányát
Új szezon, új szabályok, jöhetnek ismét a feljelentgetések a Forma-1-ben, legalábbis úgy látszik: a Ferrari felvilágosítást kért az FIA-től az új, tervezett kerékfelfüggesztés-rendszerével kapcsolatban, ami szerintük szabálytalan lenne.
Az Autosport.com szerint a Mercedes találta ki a megoldást, ami úgy hangolja össze az első és a hátsó felfüggesztések működését, hogy nem köti össze azokat, és 2016-ban sikerrel használta is. Úgy tudni, a Red Bull Racing hamar lemásolta, és ők is ezzel mentek tavaly.
Most a Ferrari is megcsinálta volna, de vezető tervezőjük, Simone Resta hosszú levélben ecsetelte a tervet a versenyigazgató Charlie Whitingnak, melynek végén arra jutott, hogy bár ők is megcsinálnák, de ez szerinte szabálytalan. Mivel hogy a mozgó alkatrészek benne befolyásolnák az autó aerodinamikáját, és az előírások szerint mozgó rész nem használható ilyen célra.
Whiting csakhamar válaszolt, és megerősítette Resta "gyanakvását",
Azaz a Mercedesnek és az RBR-nek meg kell gondolnia, beépíti-e az idei autójába.
A Ferrari vagy tényleg most jött rá a titokra, vagy már ők is használták tavaly, csak mivel nekik nem igazán vált be, jobbnak látják betiltatni 2017-re.
Mivel a Ferrari levele, illetve Whiting válasza eljutott minden más csapathoz is - bevett, hogy az FIA ilyenkor mindenkinek elküldi - jelenleg azon megy az eszmecsere, hogy tényleg szabálytalan-e a rendszer: a Mercedes és más csapatok is állítják, nem az.
A szezon csak március 26-án, a tesztelés is csak február 27-én kezdődik, így van még idő az autók építésére, de egy ilyen változtatás most már inkább átépítéshez vezethetne. Az ügynek lesz még folytatása.