Ross Brawn miatt kellett kitenni Ecclestone-t, kiderült az ok is
További Forma-1 cikkek
-
Rá sem lehet ismerni a Hungaroringre, szinte a földdel tették egyenlővé
- Bejelentették, hol folytatja pályafutását a Ferraritól távozó Carlos Sainz
- George Russellt futamgyőzelme után kizárták, Lewis Hamilton örökölte meg az első helyet
- Verstappen agyonverte a mezőnyt Belgiumban, Leclerc indulhat az élről
- Verstappen zárt az élen az első szabadedzésen, nagy büntetést kapott
Bernie Ecclestone Bahreinben hosszú interjút adott az Autosportnak, amiben több meglepő kijelentés is elhangzott, leginkább az, hogy Ross Brawn csapata csalással nyerte meg a világbajnokságot 2009-ben.
Azért nyert, mert csalt
- ezt kerek perec kimondta Ecclestone, persze utána árnyalta a szavait, hogy ezt inkább mások gondolják, és hogy csak kihasználta a szabályokat, amit ő és az FIA-elnök engedélyezett neki.
Lényeg a lényeg, innen jutott el a kérdező, Dieter Rencken addig, hogy Ecclestone-ből kibukott:
Ha én maradok, nem vállalja a munkát. Ez benne van a szerződésében.
Ezt Brawnról állította Ecclestone, azaz, hogy nem fogadta volna el az új F1-tulaj sportvezetői posztját a volt Ferrari-igazgató, ha őt nem tették volna ki a vezetésből. A 86 évesnek év elején köszönték meg a munkát, mintegy 45 év után.
![Ecclestone és Brawn](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1676/16768/167687/16768724_a541bf5b39c567f4566e1cf8aa7130f0_wm.jpg)
A helyére három ember került, Chase Carey általános menedzser, Sean Bratches marketingmenedzser és Brawn, akinek a sportszakmai rész a feladata.
Az F1Racing hamarosan megjelenő új számában Brawn-interjú lesz, amiből kiderül, hogy a mérnökzseni a kérdéskör egy részét tagadja, de a lényeget nem.
Nem, nem igaz, (hogy benne lenne a szerződésemben), de nem tudnék Bernie-vel dolgozni. Ilyen feltételt sosem állítottam.
Brawn három év után tért vissza az F1-be, és folyamatosan hangoztatja, mennyire fontos, hogy ne a közeli, hanem a távoli jövőbe tekintsenek. Ez lett volna a fő problémája Ecclestone-nal.
Nagyon szórakoztató lett volna vele dolgozni. Nem lett volna lehetetlen, de Bernie a maga módján intézte az ügyeit, igen hatásosan. Sosem voltak partnerei, pláne nem az üzletben, csak segítői, és az én filozófiám és gondolkodásom nem igazán egyezett volna Berniével. Bernie reagált a dolgokra, én pont ellenkezőleg, hosszú távra akarok tervezni. Bernie híres mondása volt, ne tervezz hosszú távra, ki tudja, mi történik addig
- ez az, amivel Brawn egyáltalán nem tud azonosulni.
Tehát kijelenthető, hogy Bernie Ecclestone azért nem maradhatott a Forma-1-ben, mert Ross Brawn érkezett. Összerakható az is, miért kínáltak először szóban Ecclestone-nak hároméves szerződést, még szeptember környékén: valószínűleg Carey-ék még nem tudták, hogy Brawn - akit minden áron akartak - csak akkor jön, ha Ecclestone lép.
Ezért érte Bernie-t kissé váratlanul, amikor idén közölték vele, vége.