Hamilton eltűnődott a folytatáson

2017.11.30. 18:51

Lewis Hamilton immár négyszeres világbajnok, idén megdöntötte Michael Schumacher pole pozíciós rekordját, és már a szezon kezdetén ő volt a második legsikeresebb futamgyőztes a német mögött, 62-szer nyert. Januárban 33 éves lesz, így talán érthető, hogy pedzegetni kezdte, meddig marad a Forma-1-ben.

Van még egy év a szerződésemből, és folytatni akarom. De azon a ponton járok, hogy felmerül a kérdés. Ha jövőre történik meg, ha öt év múlva, mindenképp hiányozni fog az F1. A mondás szerint csinálod, amíg birod, de ebben én nem vagyok biztos. Ami biztos, hogy utána is van élet. Sok mindent kihagytam az életben

- filozofált a napokban egy szűkebb körű médiaeseményen, amire az Autosport is hivatalos volt.

Azt is elárulta, családi tragédia késztette gondolkodásra.

A nénikém meghalt rákban, és az utolsó napján azt mondta, 'minden nap dolgoztam, és azt terveztem, hogy egy nap majd leállok, és teljesen mást csinálok. Aztán kifutottam az időből.' Ezzel a gondolattal küzdök a fejemben.

Hamilton érzelmes típus, bizonyos dolgok teljesen magával tudják ragadni, mint például ez.

A minap a legjobb barátommal beszélgettem, hogy mit irigylek tőle. Egy helyen lakni, napirendet tartani - az én napirendem az edzés -, átjátszani egy éjszakát, a családdal lenni. Minden évben folytatom, ezeket elodázom. Napról napra élem az életem, próbálom a maximumon.

hamilton1

A világbajnok megállapodása a Mercivel egy év múlva kifut, de már közölték, hamarosan megkezdik a tárgyalásokat a hosszabbításról. 2020-ig kötnének új szerződést, ami a Forma-1-nek is vízválasztó lesz, mert 2021-tól új szabályok jönnek. Ki tudja, a Mercedes a sorozatban marad-e azután.

Szóval Hamilton visszavonulása miatt nagyon aggódni nem kell, legalábbis ez tűnik ki abból, ahogyan a gondolatmenetét zárta:

"Folytatni akarom a versenyzést, de annyi más dolog van, amit csinálni szeretnék. El akarom találni az ideális időpontot (a befejezésre), azt hiszem, sikerülni fog.

40 fölött sok időm lesz mindenre.

Mi késztetheti befejezésre?

Abszolút magánvélemény, de mondjuk talán a glória (halo), a bukókeret, ami jövőre kötelezővé tesznek az F1-ben. Hamiltonnak nagyon fontosak a külsőségek, a megjelenésére extrém odafigyel, nem mindegy neki, mi hogy néz ki maga körül. A glóriával nem lesznek szebbek a kocsik, erről többször is beszélt - nem csak ő, mindenki -, és ha hosszabb távon ez a Forma-1 népszerűségére is hatással lesz, az biztosan nem lenne mindegy neki sem. Ha olyan kocsit kéne vezetnie, amit nem szeret 100 százalékosan, és amit még a drukkerek sem kedvelnek, valószínűleg csökkenne a lelkesedése a folytatásért.